Alapvetés: az érzéseid, érzelmeid legyenek vezérlő csillagaid. Mutassák ők az irányt, merre van az előre, merre visz valójában az utad, levágva a megfeleléseken alapuló vargabetűket. Az érzéseid adják, adhatják az erőt, a motivációt, hogy cselekedj, hogy ami belül megérik benned, azt napvilágra hozhasd és megjelenítsd a külvilágban. (tovább…)
Lelőhetem a poént? Igen? Akkor nem. Nem kell mindent és mindenkit és mindig. (tovább…)
Alakul néha az életünk úgy, ahogyan előre biztosan nem terveztük (dehogynem…) és kicsi tenyerünket finoman lehelyezzük a földre előbb, majd teljes testtel követjük. Magyarán padlót fogunk, kicsúszik a talaj, összezuhanunk. Ha tudunk olyan ismerősünkről, akinek ez kimaradt az életéből, akkor adjunk az égieknek hálát, hogy mi szerencséltettünk ebben a kegyben.
Mikor úgy érzed, ez a legalja, innen nincs tovább lefelé, ne menekülj. Éld át, engedd bele magadat, merülj meg a fájdalomban, járd be saját érzelmi poklodat. Élvezd ki minden percét és fedezd fel minden színét, árnyalatát. Ne játssz megúszásra. Jusson eszedbe a tályog, a mélyben megbúvó genny: ha egészségesnek hazudod, akkor is ott lapul és fortyogva kitörésre vár, aminek ki kell fakadnia. Gyógyulásra esélyed csak akkor van, ha maradéktalanul kijön a sebből minden, aminek ki kell jönnie.
A fájdalmas érzelmeknek is mind-mind ki kell szakadniuk, felszínre kell kerülniük, hogy a helyükön előbb pillanatnyi űr támadjon, amit már szebb, jobb, valójában Téged szolgáló érzelmekkel, tartalommal tudsz feltölteni, de ehhez szükségesek az eltávozott, kieresztett fájdalmaid adta tapasztalások. Nem mondom, hogy nincs erőre és bátorságra szükséged hozzá. De soha nem érhet olyan fájdalom, melynek elviselésére ne lennél képes – így vagyunk megkomponálva. Bátornak lenni pedig nem a félelem érzetének a hiánya. Aki igazán bátor, az ismeri a félelmet, és saját félelmét tudja legyőzni, annak energiáját önmagába integrálni és szolgálatába állítani, így magasabb szintre emelni. Hasonlóképpen nem az az erős, aki bármely élethelyzetét rezzenéstelenül állja. A valódi erő Benned van, aki elfekszel, de elfojtások helyett megéled akkor is az érzelmeidet, ha közben a kínok kínját éled át. A szép és boldogságos érzéseket átélni nem kunszt.
Tudd, hogy minden könnyed, amit megengedtél kijönni, nemesít. Minden mélypontod csiszol. Minden telesírt zsebkendőd érzelmeid drágakövét polírozza. Minden alkalom, amikor nem futottál el saját magad elől, nem menekültél el, hanem beleálltál a fájdalmaidba, más úton nem megszerezhető tapasztalásokká válik, melyek emelő ereje végig segíteni fog utadon.
Emlékezz a főnixre: elég és a hamvaiból újjáéledve kap szárnyra és mindennél csodálatosabban emelkedik az ég felé.
Hölgyeim! Szenteljetek pár percet ide, egy kicsit a férfiakról, a férfiak lelkéről szól a mai mese.
Bántóan hosszú ideje a férfiak zöme – szocializációs tünetként – úgy éli az életét, hogy számára nem biztonságos az érzelmeihez kapcsolódni; sírni legfeljebb az anyja temetésén vagy a gyermeke születésekor „legális” és elfogadható. Ismeritek, emberetek kicsi gyermekkorában milyen muníciókat kapott otthonról, anyukától, a társadalomtól: „ne legyél anyámasszony katonája, a fiúk nem sírnak, katonadolog, stb.” A minta általános, kilógni nem szeretünk a sorból, ezért buzgón követjük, bármilyen vaskos árat is fizetünk érte.
(tovább…)
