Mi van akkor, ha nem működik a köldöknézegetés? Bármilyen színvonalas meditációt hallgatsz, az elvárt lazulás helyett csak tovább feszülsz, spannolod magad: nem elég, hogy nem lazít, még ott az elvárásból fakadó stressz is. Történt már veled, hogy idegesebben keltél fel egy lazító gyakorlatból, mint mikor megkezdted? Lehetséges, hogy alkalmatlan vagy a meditálásra, az önmagad mélységeivel való találkozásra?

Nem kell a végéig görgetned, a poént előre lelövöm: nem vagy alkalmatlan; avagy, ha így, dupla tekervénnyel jobban tetszik: gyárilag alkalmatlan vagy a spiritualitás megélésére való alkalmatlansághoz. Ez tény. Az ide vezető útról azonban érdemes pár szót ejteni.

A klasszikusnak elfogadott megközelítés szerint csendesedj el, lazulj, figyelj befelé és amikor megvan a belső harmónia, akkor ez „kint” is megjelenik, a fizikai síkon. Jól érzed magad a bőrödben, könnyed, kiegyensúlyozott érzés az életed minden perce. A modell szuperül működik – általában. Aki hajlamos az agyalás nevű, kevéssé építő jellegű és koránt sem termékeny hobbira, annál viszont nem biztos, hogy a legjobb út. Ilyenkor kerülhet felszínre a meditatív eredetű agresszió, azaz az ellazulni nem tudás miatti frusztráció.

Sebaj! Ha nem megy belülről, hát próbáld meg kívülről. Találj egy kellően monoton és megizzasztó sportot (személyes kedvenceim a futás és a bicikli). Kezdd el azzal az állhatatossággal a gyakorlásukat, hogy ha a kínai császár BigMac-et eszik, akkor is végigcsinálod. Figyeld magad az elejétől fogva: az egyszerűség kedvéért a futásnál maradva az első etapban semmi különös nem történik, ugyanolyan futás csak, mint az eddigiek. Szuper. Ezután következik egy hullám: erősödik a háborgás az elmédben – minek is koptatod a cipőd, nem történik semmi különös. Még jobb. Ilyenkor érdemes még egy lapáttal rátenni és az elmét, a közkedvelt címkével „egó”-nak nevezett részedet „kiütni”, azaz jó alaposan megdolgoztatni, hogy a fizikai terhelés őt fárassza el először. Persze a tested is érezni fogja a mozgást, de ez számára áldásos.

Ebben a szakaszban egy nagyon érdekes átmenet csíphető nyakon, ami olyan finom, hogy az észrevétele már szinte művészet. A háborgás csitul, ezzel egy időben észleled, hogy elsimulnak a hullámok, a dolgok kezdenek kitisztulni. Hiába folyik a szemedbe az izzadságod, mégis egyre tisztábban látsz – befelé. Eleresztik görcsösségüket az arcizmaid, amik eddig feszültek; az idegvégződéseid lassan bebalzsamozódnak. Itt tisztul a szellem, ég ki a salak az érzelmeidből is.

Megérkeztél: sikeresen „mentél be” a spiritualitásba – kívülről. Ez az az állapot, amikor a tested fáradt, de tele vagy endorfinnal; a jóleső érzés felülírja a sajgást. Egészen finoman pedig kitakarja fényes arcát a Hála: „én már nyertem, innentől minden jutalom, etajándék az életemben” – érzés és társai jelzik a jelenlétét. Az érzs minőségének megélése a fontos, függetlenül a kipipálandó javaktól, kívánt családi állapottól, stb.

A feszültség-emóció utolsó darabkája is leesett, összetört agyag-maszkja alól kiszabadult valódi arcod igaz mosolyával fogadd a köszöntést: Isten hozott a magasabb önvalóddal összekapcsolódva, a termékeny meditáció, az igazi alkotás állapotában!

kép: pixabay.com

akár így, akár a sport által, de képes vagy eljutni a meditatív állapot birodalmába