Telihold, angyalok és lendület

Vasárnap kora reggel a Kos jelében telik a Hold, ráadásként az Uránusszal együttállásban, hogy az amúgy sem túl unalmas telihold még egy csavart tartogasson, tovább színezve a palettát. Menyegzőre lép lelkünk ereje cselekedeteink szelídségével; a belső tűz görcsök, vagdalkozás nélkül áll a harmónia szolgálatába, hogy együtt, kéz a kézben adjanak lehetőséget a fejlődésre. Érezhetünk késztetést, feszítő tenni akarást, ami belülről, mélyről tör elő, hogy alanya és tárgya megmutathassa magát, hogy végre életre kelhessen és fejlődésnek indulhasson. (tovább…)

A mindentlehet napja

Néhány napja említést tettünk a Nap-Uránusz szembenállásról, ami szombaton egzakt, azaz ezen a napon pontosan szemközt állnak az érintettek. Az ott leírtakat kell kiegészítenünk némi fűszerrel és ízesítéssel, mert az eltelt napok során égi vándoraink olyan kedvesen mozogtak, hogy a szombatunk valóban csodanap legyen, ami mellett lehetetlen szó nélkül elmenni. Az évkör azon napját ünnepeljük, amikor a Nap egyben a Spicával, a Szűz csillagkép legényesebb csillagával is együtt áll, akit a régiségben Kalászként említettek, utalva az aratás minőségére. Hangsúlyos üzenete a megélt és gyakorolt alázat, amikor képesek vagyunk valamilyen, számunkra szent dolgot igazi alázattal (nem egyenlő megalázkodás, most sem) végezni, öncélú önösségünket alárendelni egy magasabb minőség szolgálatába. Nem kell lemondásra gondolnunk, mert az aratás mindig a bőségről (is) szól. Aratáskor nem csurran-cseppen némi kis magocska, hanem milliószámra ömlik, árad, özönlik. A jó időben, jól végzett aratás jutalma a bőség, az elvetett magok és az elvégzett munka visszacsatolása kézzel fogható módon. Mezőgazdasági megközelítésén túl életünkben is alkalmazhatjuk az analógiás gondolkodást és ilyen módon is megélhetjük, mi több, megérthetjük aratásainkat. Ha büdös, penészes a gabona, akkor vagy a vetőmagunk volt hitvány, vagy az ültetés óta eltelt időben bizonyultunk hanyag gazdának.

A nap további pikantériája a Hold és a Merkúr kapcsolata, akik a megértést és a lelki szinten való azonosulást támogatják, egyik folyamat emeli, kiegészíti a másikat. A megértés elvisz a rendezettség állapotába, ahol helyükre kerülvén dolgaink, egyben megnyugvást, belső békét adnak, ebből az állapotból pedig mély átérzéssel, lelkesedéssel kezdhetünk valami újba; olyan ösvényre léphetünk, ami felfelé kanyarog velünk. A lelkesedés, a tüzesség, a belső motiváltság és az ebből fakadó tenni akarás érzése ad további erőt az amúgy sem lagymatag energetikához.

161015szarvas

Korszakváltáshoz is kitűnő napot kaptunk, ha valami teljesen újat akarunk kezdeni, jobb napot nem érdemes várnunk. Jó tudni, hogy a döntéseink most (is) a haladást támogatják oly módon, hogy amit kigondolunk, elhatározunk, azt most meg is tudjuk valósítani, a formába öntéshez minden erőt és tehetséget megkapva, ha kell, gyökeresen újszerű módon, ha pedig az kell, képesek vagyunk önmagunk számára is meglepő fordulatokat véghezvinni életünkben. Bármilyen felkavarónak tűnik ez a folyamat a betűk szintjén, leírva, valóságos megélésében a magától értetődés mindig benne munkál, legfeljebb némi csodálkozást érezhetünk saját erőnk, tenni akarásunk felett.

Minden fordulat, minden döntés és reform a harmóniát, a szépséget és a belső békét támogatja, ennek az állapotnak elérése a végső cél. Egyszerre, egy időben támogat értelem és érzelem, elhatározás és tett. A szombat túl nem becsülhetően kitűnő nap, olyan energiákkal, amikor valami igazán emlékezeteset tudunk alkotni, valami remek építmény alapjait rakhatjuk le. Ingujjakat feltűrni, mosolyt az arcra és lássunk neki!

kép: design.tutsplus.com

Érzelmi lomtalanítás

 

A pénteki napunk – egészen estig – szólhat az érzelmi világunkban végzett lomtalanításról. Nem biztos, hogy mindig felhőtlenül kacagtató módon éljük meg a folyamatot, de rengeteg terméketlenné vált, lehúzó érzéstől, emléklenyomattól szabadulhatunk meg a nap során. Időnként talán olyan mély levegőt kell vennünk, ami sóhajnak is derekas lenne, de ne bánjuk, ahogyan az esetleg kicsurranó könnycseppeket sem. Ízlelgessük az érzést, hogy nem muszáj ragaszkodnunk valamilyen fájó érzéshez, fölösleges megtartanunk mementónak; az emlékezéshez szükségtelen folyamatos traumaismételgetést átélnünk. (tovább…)

Szeretve gyógyítani, gyógyítva szeretni

Jövő hét elejéig fokozottan érezhető a Skorpió jelében, a Mérleg és a Kígyótartó csillagképek csillagaival hátterében haladó Vénusz áldásos hatása. A bolygó az isteni igazság mérlegének jövő serpenyőjénél jár, jelképezve, hogy itt és most az ítélkezés nélküli, az ember poláris világa fölötti igazság megélése a fényesebb jövő felé emel. Gondoljunk arra, hogy jó és rossz csak a mi kis koordinátarendszerünkben bír értelemmel; ami nekem áldás, valamely társamnak átok, ahogyan az ő vágyának tárgyától talán visítva menekülnék. A mostani napok rávilágítanak az ilyen jellegű igazságokra, segítenek átérezni lényegüket és megtenni feléjük a jó érzést hozó lépést. (tovább…)

Újítás és harmónia

Az elkövetkező napokban érezhetjük a Nap és az Uránusz szembenállásának hatásait. A Nap a Mérleg jelében halad, hátterében pedig a Szűz csillagkép jövőbe érkező lába látható. (tovább…)

Pin It on Pinterest