Örök igazságok, öröm igazságok

Hétfőn a Merkúr és a Jupiter együtt áll a Mérleg jelében, háttérben a Szűz csillagkép látszódik az égen. Röviden és tömören: most az igazsággal kapcsolatosan tudunk eredményesen kommunikálni, kiváltképp a múltból cipelt sérelmek kimondása és elrendezése tud a vártnál gördülékenyebben megtörténni, meglepő módon akár a zabszem-érzést korábban bizton szállító drámák nélkül. Jobban rálátunk emberi kapcsolatainkra is, az itt felgyűlt kimondatlan indulatokat is szépen és előrevivő módon tudjuk kiszelepelni, megértve, hogy nem mindig kell átharapni azt a torkot, amiből valamikor kiszakadt egy számunkra fájdalmas, becsületbe gázoló mondat. Az együttállás Mérleg-beli elhelyezkedése lehetővé teszi a harmonikus rendezést, akkor is, ha régóta élezgetjük zsebünkben a csatabárdot. Mindez fokozottan igaz a párkapcsolatokra is, nyíljon a szekrényajtó, dőljön a csontváz! (tovább…)

Szabadság, álmok, szárnyak

A hét első napja kiváló a szabadság eszményével eljátszadozni. Akit érint a hétfőitis népbetegsége, kiváltképp jól teszi, ha szentel némi időt magának és a helyzetének ízlelgetésére, kiaknázva a Vízöntő jelében haladó Holdtól érkező, tisztításra késztető erőket. (tovább…)

Őszidő, emelkedés

A Nap már a Mérleg jelének felén túl jár, belekóstolva az ősz igazi ízeibe. A változások folyamatosak, a figyelmünk befelé irányuló immár, ha együtt tudunk lélegezni a Kozmosz lüktetésével. Fontos megemlíteni, hogy a befelé fordulás, befelé figyelés nem azonos a mackó téli álmával, a begubózással és a teljes passzivitásba merevedett tétlenséggel. Ellenkezőleg. A tevékenység megmarad, de a megjelenési síkja tolódik el az érzelmek, saját mélységeink felé. (tovább…)

Jó döntések ideje

Szombaton a déli órákban igazi emelő erők segítenek jó döntést hozni, új utakon elindulni, letenni a voksot a változás mellett. Óriási lökést kaphatnak olyan terveink, amiket egy ideje már dédelgettünk mélyen belül, de még nem mertük, nem akartuk megvalósítani őket. A visszatartó, visszahúzó energiákat most könnyedén győzzük le, erőtől duzzadva, átlelkesülten. Külön ajándék, hogy a jó irányba vivő úttal lélekben azonosulni tudunk; ezt a hatást érdemes iránytűként is használni: ha befelé figyelve, a belső csönd állapotába megérkezve nincs fals hang, úgy jó felé törekszünk. (tovább…)

Párjátékok és letisztulás

Az elkövetkezendő hetekben a szokásosnál is nagyobb hangsúly helyeződik a kapcsolatainkra, a társainktól érkező tanítások, beavatások megértésére. Az okot a Merkúr szolgáltatja, aki péntek délelőtt vált jegyet és immár a Mérlegben folytatja égi útját. Ez az időszak a helyzetbe kerülésről szól, amikor az Univerzum futószalagon szállítja elénk a kommunikációs helyzeteket, megmérve, mit hozunk ki belőlük. Párkapcsolati vonatkozásban érezhetjük az idő felgyorsulásaként is ezt az erőt; olyan formán, hogy a korábbi történésekhez képest adott időegységre jóval több feldolgozandó esemény adja a tanulás, a megértés lehetőségét. Érdemes mindezt szem előtt tartani kedvesünkkel való eszmecseréinkben. A türelem erénye „amúgy” is az egyik legnemesebb, most kiemelt szerepet kap fejlődésünkben. (tovább…)

Pin It on Pinterest