Központi csillagunk a Vízöntő asztrológiai jelébe való megérkezésével gyakorlatilag egy időben érte el a Bak csillagképét is. Ez a fényábra a tudás működtetéséről szól, üzenetének lényege a megszerzett ismeretek, a megélt tapasztalatok életünkben való „hasznosítása.” Ez a csillagkép igazából égi környezetében értelmezhető a maga teljességében: a Vízöntővel és a Halakkal. A Vízöntő a „kapocs”, ő fogja közre a másik kettőt: a Bak fölé és a Halak alá zúdítja egy-egy korsójából a tisztító vizet, szimbolizálva a múlt és a jövő megtisztítását. A Bak csillagzatába érkező Nap segít megérkezni életünkbe olyan szempontból, hogy mélyen átélhetjük, miért is vagyunk itt, mi a valódi feladatunk, mi a sorsunk. Lehet persze e nélkül is élni, ahogyan tömegek teszik, de akkor egy állandó belső hiányérzetet is választunk: fontos tudnunk, mi végre jöttünk erre a földre, ebben az inkarnációnkban mi a valódi dolgunk.

A sorsunk felvállalása pedig egy igen erős felszabadító-megtisztító folyamatot indít el (Vízöntő), amivel a sallangoktól, a ránk rakódott sz@rtól-sártól megszabadulhatunk, elengedhetjük a görcsöket és a megfelelési kényszereket. Kicsit olyan, mint a töredezett macskakőről megérkezni az újonnan fektetett sínekre. Itt döbbenhetünk rá, hogy minél inkább „beleállunk” az életünkbe, minél több vállalt feladatunkat teljesítjük, annál könnyebbé válik a lelkünk és annál szabadabb életet élhetünk. Ennek persze az ellenkezője is igaz: amint beljebb és beljebb tereljük magunkat a sűrű, sötét erdőbe, annál nehézkesebb a kijutás és egyre több ág szaggatja meg ruhánkat és oszt arcunkra sebeket.

Kulcsfontosságú az alázat is: a saját küldetésünk iránt érzett alázat. Nem kib@szásból kitolásból járjuk az utunkat, az szabad választásunk egy jóval magasabb tudatossági szinten meghozott döntés eredményeképpen. Amikor képesek vagyunk ezzel a belső, mélyen átélt alázattal járni ezt az utat, észrevehetjük, hogy eltűnnek a rögök, minden lépés egyre magasabbra visz, ahol mind tisztább és tisztább levegő tölti meg tüdőnket. Ez az út vezet el saját magunk megváltásához, a kiemelkedéshez.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This