Leheletnyi késlekedéssel érkezik meg a Nap a Bak csillagképébe azt követően, hogy a Vízöntő asztrológiai jelébe belépett. Emlékezzünk, az egyik csillagkép, az égen látható fényábra, a másik pedig egy egyenlő, 12 x 30 fokos szeletekre osztott égi torta része, amit 2.500 éve a nagyjából mögötte látható csillagképről neveztek el, de nem azonos vele. Mindkét rendszer működik, de a zodiákus inkább a hétköznapok szintjén, míg a Napút csillagképei ennél magasabb szinten és minőségben rezegnek.

A Bak csillagképébe megérkező Nap ráirányítja a figyelmünket a múltra, hiszen a Bak a Tejútra néz, a múltba tekint. Időnként minden másnál fontosabb a visszatekintés, a múlt látása; itt pedig azt az állapotot tudjuk visszaidézni, amikor az isteni világokkal voltunk közvetlen kapcsolatban (a Tejút, az Istenek Útja miatt). Fontos az emlékezés, emlékezzünk, hogy honnan jöttünk és milyen erők, energiák munkálkodnak bennünk. A megváltói minőség mindannyiunkban ott lapul, de működésre készen. Mindenkiben ott van belül a fény, még akkor is, ha kívülről sötétség veszi körül, még ha ő maga sötétnek tűnik is. Mindenkinek lehetősége van valódi sorsa felvállalására, beleállni saját életébe és elindulni igazi útján. Nem biztos, hogy ez elsőre könnyűnek tűnik, de kellő alázattal végigjárható. Ez az a bizonyos megváltói erő, amikor egészen alulról indulunk el fölfelé, olyan „mélységből”, ahol senki más nem fogadna ránk kis összegben sem. Innen, lépésről lépésre jutva tudunk következetesen, állhatatosan megérkezni a „csúcsra”, ami nem sikert vagy elismerést jelent elsődlegesen ebben az értelmezésben, hanem kiteljesített és megélt „küldetést”, annak véghezvitelét, amiért valójában itt vagyunk és amit a szívünk sose felejt el. Soha.

A Bak alatt fénylő Mikroszkóp csillagai a részletek fontosságára élezik fókuszunkat; ez az üzenet a legapróbb részletekre kiterjedő kidolgozást erősíti. Amikor valami igazán fontosat, az életutunkkal összefüggésben álló dolgot akarunk véghezvinni, képesnek kell lennünk azt ezzel a precizitással és részletességgel kidolgozni, hogy onnantól már „csak” egy pontról pontra végrehajtandó konkrét terv legyen.

Pin It on Pinterest

Share This