A látszólagosan hátráló mozgást végző Merkúr csütörtöktől szeptember 5-ig, az újabb fordulat idejéig együtt áll az Oroszlán csillagkép szívével, a Regulussal; mondhatnánk úgy is, hogy kerülgeti, közben még egy kicsit az Oroszlán zodiákusába is visszalép a Szűz jeléből. A retrográd Merkúr mindig fokozottan jelentkező kommunikációs helyzeteket hoz azzal az „árukapcsolással”, hogy megoldásuk igazi, öles léptekkel való előrehaladást és egyúttal beavató élményeket is ad.

A mostani napok markáns, dupla vonallal aláhúzott üzenete a szeretetről szól; a szeretet erőivel tudunk teremteni (az Oroszlán a kreatív, teremtő energiákat is jelöli), és emberi kapcsolatainkat, társainkhoz fűződő viszonyainkat is általa vagyunk képesek fényesíteni és rendbe tenni. Felbukkanhatnak a végletesség jelei is: ordítva induló beszélgetésből juthatunk el az összeborulva sírásig, ennek (is) ideje van. Ha leásunk bizonyos mélységekbe, onnan tudunk valódi magasságokba emelkedni, pláne amikor a megértés és a kommunikáció planétája látszólagosan hátrál és fokozza az ilyen helyzetek előfordulását, hogy általuk fejlődhessünk.

A fejlődés pedig mindig megadja a beavatást, azokat a felismeréseket, melyek élményanyaga segít jobbá válni. Ez az, amikor érezzük, hogy valamivel gazdagodtunk és már nem leszünk többé ugyanazok az emberek, immár velünk és bennünk van valami kincs, ami eddig még nem volt. Ez az igazi beavatás, amikor láthatatlan réteget von ránk a megélt folyamat, amit senki és semmi nem vehet immár el tőlünk.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This