A kommunikáció a megértésen, megértetésen alapul; szép magyar szóval eszmecserének mondjuk, sokadik ékes példájaként beszélő, éneklő édes anyanyelvünknek.
Egy beszélgetés attól beszélgetés, hogy két ember kölcsönösen egymásra figyelve elmondja gondolatait, megosztja a másikkal az érzéseit, és reagál a társa visszajelzéseire. Olyan, mintha szóban járnánk páros táncot. Ez így leírva végtelenül banális, mégis a gyakorlat elképesztően mást mutat.
Manapság elvétve találkozni igazi, definíció szerinti beszélgetéssel. Az imígyen felcímkézett képet nézvén azt látjuk, két ember beszélgetésnek látszó tevékenységet folytat. Valójában az egyik elmondja, kifejti, amit éppen akar, lehetőleg olyan tömbben, hogy a másik ne szólhasson bele. Ha végzett, vagy óvatlanul nagy levegőt vett, akkor a társa megragadja a pillanatnyi csöndben gazdátlanná vált fonalat és egy rövid átkötés után („Így van, de képzeld…”) önti a másikra a saját szövegét. Ez az a tipikus élethelyzet, amikor a partner beszéde alatt alig várjuk, hogy befejezze a locsogást, vagy bármi módon megkaparinthassuk a szót és végre elsüthessük előre gyártott válaszainkkal töltött szópuskáinkat. Hogy ezek miként kapcsolódnak társunk beszédéhez, lényegtelen, erre vannak az irányváltó pár szavas panelek. Ezt hívják verbális maszturbációnak. Kerülendő.
Kevés szánalmasabb elképzelhető szituáció létezik annál, mint amikor két ember egymással szemben állva eszmecserélés, valódi beszélgetés helyett kommunikációs önkielégítést végez. Vizuális típusoknak javaslom átültetni a helyzetet hálószobai körülmények közé: nem nevezendő szívderítőnek az isteni alkímia szentségének megélését lecserélni közös térben végzett önfókuszú onanizálásra. Szóban mégis nap nap után megtesszük, bele sem gondolva, hogy ennyi erővel akár tényleges figyelmet is ajándékozhatnánk partnerünknek (a figyelem ingyen van, ez jó hír!), így csodák tárháza tárulhatna fel előttünk az igazi beszélgetések hozadékaként.
A társuknak szentelt figyelem soha nem kárba veszett energia (ellentétben például a panaszkodással, a sopánkodással), az Univerzum busás kamattal honorálva juttatja vissza nekünk – gyakran onnan, ahonnan álmainkban sem gondolnánk.
A kulcs: figyelni, meghallgatni és nem csak a fülünkkel, hanem a szívünkkel, a lelkünkkel főleg.
