A hét elején – rövid álló pozíciót követően – már ismét a kozmikus irányban folytatja égi útját a Vénusz, megvilágítva a Földről hátrálónak látszó mozgás jelentőségét. A múlt havi visszafordulás a Kos zodiákusában történt, égi hátterében a Halak csillagkép visszaúszó halának fonalánál. A fonál a kötéseket, a kötöttségeket szimbolizálja, a Vénusz pedig a kapcsolatok és persze a szerelem, a párkapcsolat bolygója is. Az elmúlt hetekben jelenvaló kozmikus energia munkálkodott azon, hogy megértsük, meglássuk, hol és milyen módon működik életünkben ez a fajta kapcsolati megkötöttség. Lehet, hogy a párunkkal minden szuper és a környezet akár irigy is lehet érte, ám a felszín alatt előfordulhatnak rozsdás, elpattant szálaival sérülést és sebeket okozó hajósodronyok. Mindig nézzünk a látható világok mögé és alá! Legyen tudatunkban, hogy a Vénusz visszaballagott a Halak állatövi jegyébe is, így a mélységek látása, a legvégső felismerések és az utolsó, eddig kinyitni nem mert ajtók feltárása is hozzá tartozik.

A szálak pedig a múltba vezetnek. Most már látjuk és felismertük, hogy hol van a leoldandó kötelék. Ez akkor is így van, ha esetleg nem látjuk, mert mélyen belül nem akarjuk látni. Aki szegénységtudattal átitatva éli napjait, elmegy a földön gazdátlanul heverő, postásgumival összeszuszakolt húszezres köteg mellett. Aki ragaszkodik az illúzióihoz, az nem láthatja meg az igazságot, mert torz, csúf repedést hasítana a mázra, amit szeretne boldogságnak hinni. Ettől még nála a labda és választhatja azt is, hogy felébred. Az információ már lejött, azt a Kozmosz odatette, mostantól csak rajtunk múlik, mihez kezdünk vele, avagy kezdünk-e vele valamit.

A direktbe fordult, előre haladó Vénusz a cselekvés idejét hozta el. Ha fejlődni szeretnénk, ha igazán jó és harmonikus kapcsolat a szívünk valódi vágya, úgy nyessük le a múltba visszahúzó szálakat. Jó tudnunk, hogy ezt a munkát a hét közepéig a Marssal fennálló, megértést adó sextil fényszög energiái is turbózzák. Összegezzünk, vonjuk le a tanulságokat, lássuk meg, mi volt a történések lényege, majd tegyük meg határozottan, eltökélten és a megingás lehetőségét nem ismerő belső elszántsággal mindazt, ami kikristályosodott bennünk és ez a lépés már egy sokkal finomabb és szebb kapcsolati energetikába emel bennünket.

kép: abstract.desktopnexus.com

Pin It on Pinterest

Share This