2019. Júl 10. 0

Hogyan tudatosítsuk emelendő minőségeinket?

Csütörtökön és pénteken áll együtt a Rák asztrológiai jelében járó Nap az Ikrek csillagkép legfényesebb, alfa csillagával, a Castorral. Ő az ikerpár halandó tagja, Pollux az örök életű. Az itt elhaladó Nap alkalmat ad kínál elsődlegesen meglátni önmagunkban, mi az, amit még fel kéne fényesítenünk, hogy elérhessük azt a bizonyos „tisztasági fokot”, amit a Pollux-féle minőség képvisel. Természetesen nem azt jelenti, hogy csupán ez a két napunk adatott Teréz anya magasságát megugranunk, de önmagunk csiszolásában egy fontos mérföldkő tud lenni a Nap-Castor együttállás. Fontos, hogy életünkre folyamatként tekintsünk. Születésünktől hazamenetelünkig egy szépséges ívet írunk le, aminek mentén dolgozunk önmagunk emelésén. Ehhez a tanulási folyamathoz ad segítséget a csillagos ég egy-egy aspektusa; egyik ilyen, másik olyan módon ösztönözve bennünket.

Most a tudatosítás ideje van itt, de azonnal hozzá is kell tenni, hogy ezt a tettek követik, hiszen központi csillagunk a cselekvő énünk égi szimbolizálója, nem pedig a fotelben tespedő, köldököt vakaró és kelt tészta-szerűen passzív önmagunké. Amint észrevesszük, hol és miben fejlődhetünk-tökéletesedhetünk, nyomban a lépések is megmutatják magukat: mit kell ahhoz tennem, hogy ezt a tulajdonságomat, ami még nem Pollux-kompatibilis, felemeljem? Nincsenek konzerv-válaszok és instant megoldások, mindenkinek saját igaza és útja van. Itt, ebben a két napban „csupán” a felvetés és a cselekvés erőtere mutatja meg magát, a többi rajtunk áll. Lehet, hogy erőkifejtésre lesz szükségünk ezen az úton, de ez hasonlít a túrázáshoz: mire a hegytetőre érünk, az izmaink talán elfáradnak, de a lelkünk mosolyog és a panoráma mindenért kárpótol.

 

kép: www.pinterest.com

Szólj hozzá(nk)!