A csütörtöki Nap-Neptunusz együttállás „beharangozója” adta az inspirációt a szerdai bolygófordulatról és a vele kapcsolatos tudnivalókról írni pár sort. Ekkor a Merkúr – akinek mozgása már igencsak lelassult – a Halak asztrológiai jelének legeslegvégén gondol egyet és fordul vissza a Földről szemlélve. Ez a látszólagos hátráló mozgás csaknem az egész hónapban kitart, március vége előtt két nappal fog újra direkt irányba fordulni Hermész planétája. Először is fontos észben tartanunk, hogy a retrográd Merkúr nem rossz (sőt!). Tudom, számtalan asztromém élcelődik rajta és vele, ezek felettébb szórakoztatóak, de nincsenek százszázalékos átfedésben a valósággal. Kommunikációs, közlekedési nehézségeket, félreértéseket, bonyodalmakat tulajdonítanak neki, ez pedig egy meglehetősen egyoldalú hozzáállás.

Ha és amikor tudjuk, hogy a Merkúr hátrálni fog, fel tudunk rá készülni. Analógia: az erdőben járva elérünk egy tüskés-bozótos részhez. Agyatlanul becsörtetve nyilván össze-vissza karistoltatjuk magunkat, vérünk kiserken, ruhánk cafatosodik, mi pedig fennhangon és bőszen káromkodunk, hogy miért is teremtette a Jóisten ezt a növényzetet, bizonyára bal lábbal kelt fel. Ellenben választhatjuk a körültekintő, figyelmes hozzáállást is. Óvatosan haladva a tüskés részeken megkíméljünk önmagunkat, ruházatunkat és a bokrok ágait is. Talán nem haladunk olyan tempóban, ahogy vaddisznósan csörtetve tennénk, de nem is azt az árat fizetjük érte, mint az első példában. Miközben talán lassabban, de biztonságban és épségben lépdelünk, nincsak! észrevesszük az édes málna- és szederszemeket. Ezek csak tüskés környezetben nőnek, de nemcsak finomak, hanem nagyon egészségesek is. Kellő alázattal és a megfelelő attitűddel ugyanaz a tövises bozót tanító, de egyben éltető, édes falatokat adó terep is lehet tépázás és fölösen hullajtott vér helyett. Vegyük észre: a flóra változatlan, az orientációnk azonban egészen más, így a képlet egésze, legfőképpen az eredmény is gyökeresen más, jobb, szebb, finomabb lesz.

A Merkúr hátrálása végig a Halak zodiákusában zajlik majd, így újra lehetőségünk adatik a lelkünk mélyének kincseit felszínre hozni, a szellem szintjére emelni. A Merkúr a gondolkodás, a kommunikáció, azaz a megértés és megértetés bolygója. Csodálatos transzformációt élhetünk meg önnön alsó-belső világunk tudatosítása és gondolati síkra emelése által. Nem mellesleg mindez komoly beavató felismeréseket is szül, hiszen a planéta egyben a beavatás princípiuma is. Kettős aláhúzással emelem ki március 14-ét és 15-ét, ekkor ugyanis a Nappal, központi csillagunkkal áll együtt a Merkúr, tovább nyitva az amúgy is szélesre tárt csodakaput, de erről majd a maga idejében egy külön mese hivatott szólni.

Ami különösen érdekessé teszi a hátráló Merkúr útját, az az asztrozófiai megközelítés. A látható csillagképeket vizsgálva Hermész bolygója a Halak visszaúszó halához vezető fonaltól indul meg magához a visszatérő halacskához, majd a Vízöntő jövőbe ömlő vizébe is éppen „belepancsol”, hiszen ő átfedésben van a Halak csillagzatával. A héten, amíg a fonál érintett, végiggondolhatjuk, milyen kapcsolatokban éljük és tapasztaljuk meg a visszahúzó kötelékek áldásosnak nem nevezhető hatását. Alapvetően emberi kapcsolatokra vonatkozik ez a minőség, de önkényesen kiterjeszteném és nagyobb spektrumban néznék szét: milyen gondolatok, milyen szellemiség tart még megkötve. Milyen dogmák, tudati (rövid) pórázok húznak-rántanak vissza újra és újra és gátolnak meg a fel- és a kiemelkedésben. Érdemes életünk minden területén szétnézni. Az ezt követő hetekben már a visszatérés maga úszik a fókuszba: miért ragaszkodunk valamihez a tudatunkban? Miért térünk ismétlődően vissza bármihez, vagy bárkihez? Itt kulcsfontosságú leszögezni, hogy ez nem feltétlenül rossz, de ismerjük fel a mintázatot. A visszatérés önként, szabad elhatározásból igenis tud magas szintű működés is lenni, csak nem kényszer, muszáj, vagy a választás szabadságának hiánya okozza. Ha így tekintünk az eljövendő retrográd Merkúrra, egészen másként várjuk és másként is fogjuk megélni.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This