A Vénusz péntek délután érkezik vissza látszólagos hátráló mozgását követően a Kos jelébe. Ez nemrég megtörtént már, ám azóta még egy kicsit finomodott és új jelentésrétegekkel gazdagodott a kapcsolatok bolygójának üzenete. A Kos zodiákusa a kezdeteket, az elindulást, az új minőségeket szimbolizálja. Hozzá tartozik még a honfoglalás minősége, ám nem csupán a klasszikus Feszty-körképes, könnyeket előcsalogató és különösen nem a Franco Nero-féle módokon értve. Honfoglalás az is, amikor letesszük valami új minőség alapkövét, ezzel kinyilvánítva a szándékot, hogy belekezdünk egy építkezésbe, amihez reményt fűzünk, amiből valami jó dolog fog kisülni. Még a ravatalozó alapkövét is jókedvvel és mosolyogva szokás lerakni, különösen igaz ez az emberi- és kiváltképp a párkapcsolatainkra.

A Vénusz az elmúlt hetekben gazdagon szállította a tanulási és fejlődési lehetőségeket, remek alkalmakat kaptunk a társas játékokban való megélések útján fejlődni. A Kos Vénusz ideje egyfajta vizsgahelyzet is, annak minden negatív zöngéje nélkül. Letesztelhetjük, mit tettünk magunkévá a páros gyakorlatok során. Sem megbukni, sem évet ismételni nem kell, ez a helyzet magunknak szóló belső kategória, nem a kifelé bizonyítás a fontos. Ha életünk könyvében egy vastag filctollal aláhúzzuk az eddigi történéseket, akkor láthatjuk is, hogy új időszak jött el. A kérdés az, ebbe az új időszámításba mit hozunk magunkkal: elvégeztük-e mindazt a munkát, amit a lelkünk oly’ nagyon szeretett volna önnön megkönnyebbülése miatt elvégezni. Leoldottuk-e a kötelékeket a múltból, amik gúzsba kötöttek? Összegeztünk, levontuk a tanulságot múltbéli kapcsolatainkból? Elvégeztük a tisztító gyakorlatokat is, a kifelé és befelé történő megbocsátás kinyilvánításával?

Érdemes egy kicsit leülnünk és végigrágni a válaszokat. A mostani új kezdet valóban az, lehetőségünk van magasabb szinten megkezdeni a következő (páros) kört, emelkedő spirálra ülve, meghozhatjuk a döntést, hogy az egymás torkát elharapó, terméketlen mókuskerekezés helyett szebbet és jobbat teremtünk. A honfoglalás párkapcsolati értelemben is helyénvaló fogalom: leírjuk és kiszögezzük a szándéknyilatkozatot, hogy mostantól ilyen és ilyen minőségben kívánok működni a társammal együtt, nem ellenében. Ha nem megy vele, akkor pedig a megtanult leckéket lehozom a saját életembe és kész vagyok őt valódi és tiszta szeretettel elengedni, mert az mindkettőnknek jobb, még az aktus okozta fájdalom ellenére is. Az biztos, hogy a Vénusz a Kos jelébe lépett. Az már rajtunk múlik, milyen párkapcsolati minőségeket kívánunk magunknak az új fejezetben.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This