Pénteken a Vízöntő jelében járó Nap és a Nyilas cikkelyében vándorló Jupiter áll egzakt sextil fényszögben. Megvilágosodás-élmények, kigyúló villanykörték és széles mosollyal érkező felismerések járnak a nap energiái nyomában. A szeretet bölcsességének bolygója igazi és működő-használható, megértésből fakadó tudást ad, amivel gubancokat oldhatunk ki; a gordiuszi csomóról kiderül, hogy csúszós selyemzsinórból kreálták és semmi mást nem kell tennünk, mint odasétálni hozzá és az egyik kilógó kanócát éppen csak meghúzni, hogy leomoljon és eltűnjön. Ez a tudás segít eltérő álláspontokat egymáshoz közelíteni, magas szinten pedig valódi harmóniát, szintézist teremteni.

Nagyon érdekes, hogy ezen a napon talán még jobban működik a meditáció, az ima: az égiek mintha élesebb fülekkel hallgatnának bennünket (nem kell rögtön kozmikus fülpiszkára gondolni, ez „csak” egy sextil..), így mindenképpen érdemes a pénteki napon időt szentelnünk a velük való kommunikációra. Ez persze most sem egyoldalú, kezeljük is úgy a helyzetet, hogy partnerként kérünk és előre megköszönjük a segítséget. Emlékezzünk: a sextil energiái a működőképes dolgok és minőségek életre hívásában jeleskednek, ez az erő képes jóllakatni a kecskét a káposzta további háborítatlan növekedése mellett is, így veszteség és a másik háttérbe szorulása nélkül juthatunk előre. Mert bőség van.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This