A Wikipédia szerint: „Az ökológiai lábnyom egy erőforrásmenedzselésben és társadalomtervezésben használt érték, ami kifejezi, hogy adott technológiai fejlettség mellett egy emberi társadalomnak milyen mennyiségű földre és vízre van szüksége önmaga fenntartásához és a megtermelt hulladék elnyeléséhez. A kifejezés William Rees és Mathis Wackernagel kanadai ökológusoktól származik. Ez az érték kiszámítható egyes emberekre, csoportokra, régiókra, országokra vagy vállalkozásokra is.”
Minél kisebb, annál jobb, általában jóval nagyobb, mint ami a fenntarthatósággal összeegyeztethető lenne. A tudósok víziója szerint a saját szemetünkbe fulladunk idővel bele, kompenzációként a túlfogyasztásainkért.
Ami pedig kimaradt a Wikipédiából: a spirituális lábnyomod az a mennyiségű feldolgozatlan trauma, karma, röviden és velősen az a kupac sz@r, amit megoldhattál volna, mégsem tetted meg. Azok a dolgok, amiket te is kaptál a felmenőidtől, mert ők sem jeleskedtek a tisztításban, plusz mindenki saját jogon is rendbe tenni valókkal érkezik. Az ideális standard és a mérhetetlenül kicsi spirituális lábnyom az az állapot lenne, amikor a gyermekeidnek már csak a saját, születési jogon kapott csomagjukkal kéne foglalkozniuk a kezdetektől, ahelyett, hogy 2-3-4 évtizedig még a tőled átöröklött, nemzedékről nemzedékre gördülő, ki nem tisztított matérián rágná át előbb magát – időt és mérhetetlen energiákat veszítve.
Nyilván ha kaptál szeretetcsomagot az őseidtől, felmerül, hogy miért pont neked, itt és most kéne ezt megoldanod, miért nem tolhatod tovább. Nos, választhatod, de ebben a felgyorsult létezésben könnyen megeshet, hogy az általad eldobott kőből induló lavina téged fog elsöpörni nem is olyan sok idő múlva.
Tudom, hogy ez nem a leghálásabb munka, olyan, mint a gyomlálás: ha jól csinálod, senkinek fel nem tűnik, ellenben a burján és a gaz messziről ordít.
Mégis érdemes azt a kapát időről időre megragadni és gyomolni, sarabolni szorgalmasan!
kép: pixabay.com
