Elérkeztünk az egyik legtöbbet kritizált asztrológiai jegyhez. A Mérlegről a közvélekedésben élő (tév)hit szerint kategorikusan kijelenthető, hogy bizonytalan, emiatt döntésképtelen; szeret ítélkezni és még kiszámíthatatlan is. Ellentmondásosságát megfejeli egy nagy adag elégedetlenséggel, bár könnyen befolyásolható, hiszékeny, de azért szeret manipulálni. Érdekes elegyet képez benne a lustaság és az anyagiasság: valahogy elvárja, hogy az arcizmainak mozdulása nélkül tátódjon ki (így, szenvedően) a szája és röppenjen bele az előre pépesre rágott sült galamb. A Mérleg egy kellően gerinctelen, ám legalább végtelenül gyenge jellemmel megáldottvert szerencsétlen, aki azt se’ tudja, jobbra, vagy balra forduljon.

Nos, ha eddig a fenti bekezdésben írt alacsony szintű sztereotípiák alapján gondolkodtunk a Mérlegről, akkor ideje egy alapos szellemi nagytakarításnak és a bebüdösödött, dohszagú, tudásnak látszó tárgyakat és eszmei doxikat kidobálnunk. A Mérleggel indul az ősz, emiatt kardinális jegy, a levegő eleméhez tartozik és ura a Vénusz (miként a Bikának is). Az anyagiasság vádpontja alól a Vénusz miatt azonnal tisztázhatjuk is: amit a Bikánál is említettünk, bizonyos mértékben itt is igaz: a Mérleg szereti a szépet, a jót és a kényelmeset. Nála már nem olyan markánsan jelenik ez meg, mint a Bikánál, de ne várjunk spártai hajlamokat tőle.

A Mérleggel indul az ősz, ezért fontos számára az önmagával töltött (minőségi) idő. Ne intézzük el azzal, hogy ej, ez a fránya kis Mérleg olyan magának való! Tudjunk róla, hogy energetikájában ott a rövidülő nappalok és hosszabbodó éjszakák információja; nem azért szeret időnként egyedül lenni, mert kódoltan antiszociális lenne, sőt! Attól, hogy alapvetően az emberi kapcsolatok a legfontosabbak számára, még él egy erős igény benne, hogy időnként kicsit egyedül (és nem magányosan!) legyen; ezt érdemes tiszteletben tartanunk. A Mérleg egyensúlyra törekszik, alapvető motivációja a harmónia és a béke megteremtése. Ebből fakadhat a konfrontáció kerülése és időnként a nehezebben meghozott döntések is (azaz legyen mindenkinek jó).

A Mérleg levegőssége adja, hogy szereti megérteni, átlátni a dolgokat. Vegyük észre, milyen könnyen találja meg bárkivel a hangot, könnyen kapcsolódik embertársaihoz. Egy Mérleg kitűnő beszélgetőpartner, jó beleérző készséggel megáldva. Talán mindennél fontosabbak emberi kapcsolatai, nem véletlenül szokás ezt a szeletet a zodiákus tükörházaként aposztrofálni. Alacsony szinten előfordulhat a társfüggőség is, ám ebből könnyen kigyógyulhat, amint felismeri és rájön, alapvetően nem függő típus. Meglehetősen érzékeny, fogékony a művészetekre, a valódi szépségre, amit ott is képes meglátni, ahol „hétköznapi” embertársai semmit vagy káoszt vesznek csupán észre. Indíttatás él benne nem csak élvezni, de művelni is a művészeteket; nagyon jó színész-típus, az azonosulás képességével hitelesen érzi bele magát más bőrébe és ezt pontosan és hűen el is játssza.

A névadó csillagkép az isteni ítélet mérlege; régen Mértéknek is hívták. Nem lehet elégszer leírni: a csillagkép és az egyenlő, 30 ívfokos szelet (közkeletű és helytelen nevén „csillagjegy”) nem azonos egymással még akkor sem, ha a nevük stimmel: előbbiről nevezték el az utóbbit. A név kötelez: gyengítve, de azért egy kicsit magával hoz az eredendőből a Mérleg; súlyt helyez az igazságra és arra, hogy lehetőleg az arany középúton járjon. Ez a törekvése is valójában a harmónia megteremtését szolgálja, hiszen kilengések nélkül, vagy azokat csökkentve az ember egy nyugodtabb egyensúlyi állapotba érkezik meg. Itt is visszaköszön a békeszerető természete, ahogyan testi szinten is: a Mérleghez a derék és a vesék tartoznak. A derék az a részünk, ami középen van, testünk libikókájának forgáscentrumában. A vesék pedig tisztítanak, hogy friss, egészséges vér áramolhasson ereinkben. A vesék nem tűrik a mellébeszélést, a salakot, minden erejükkel a vér, ezáltal az Élet megtisztításán dolgoznak. Érdemes elengednünk a sokat sulykolt, ám teljesen fals, billegő Mérlegről szóló képet, mert az eredeti üzenetének erős kifordítása. Tekintsünk a jegy szülöttére a harmónia, a szépség, és az örömök földi megteremtőjeként.

 

képek: pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This