Először is azt, hogy jó. Másodsorban azt, hogy nagyon jó. De vessünk véget a tömörítésnek és csomagoljuk ki ennek az égi aspektusnak a fényüzenetét! Központi csillagunk, a Nap szombaton lép át a Bika asztrológiai jelébe. Ennek az égi szeletnek az egyik legfőbb üzenete a stabilitásra törekvés (a Bika föld elemű, fix jel), a kézzel fogható, anyagi világban megtapasztalható biztonság megteremtése. Itt persze nem áll meg a Bika-energia, mert fontos, hogy örömünket is leljük a létrehozott minőségekben, az legyen szép és harmonikus. Kifejezetten hangsúlyosan jelenik meg a vénuszi elv (emlékezzünk, a Bika cikkelyének uralkodó bolygója a Vénusz – de talán egyszerűbb a jelről írt összefoglaló jegyzetet átismételni, ott minden, a Bikára „általánosságban” érvényes tulajdonság – a teljesség igénye nélkül – ott virít). A most induló időszak szerves része az életöröm és a mosoly, valójában ezek nélkül a tavasz értelmetlenné válna. Az ember gyermeke, mint kozmikus létező, nem tud nem a hatása alá kerülni a zsendülésnek, az élet növekedésének és a termékenyülésnek, ami áthatja a természetet. A Nap, cselekvő énünk égi szimbolizálója érkezik meg ide, ha akarnánk, se’ tudnánk túl hosszan és különösebb eredménnyel kivonni magunkat ebből a szépséges energiából. De miért is próbálkoznánk ilyen balgasággal?

A Bika vezérlő elve az anyag termékennyé tétele. Él egy tévhit, ami a Bikát harácsoló, Harpagon-féle gyűjtögető, a javain kotló birtoklásmániás betyárkörtének ábrázolja. Ezt a tévképzetet – ha eddig még nem tettük volna meg – defenesztráljuk. Tudom, latin szó, de ez a kedvencem. Ha jobban meg szeretnénk érteni a Bika-minőség motivációját, semmi másra nem kell gondoljunk, mint a nemes és míves földművelésre. A gazda szeretete, amivel vet, együttműködik Földanyával, hogy életet és táplálékot adó terményt teremjen a földje, a gondoskodó és odaadó figyelem, amivel a tavaszi munkálatokat végzi – tökéletes példa. A rendelkezésünkre álló összetevőkből a lehető legfinomabb, legszebb, legtöbb jó érzést hozó étket főzzük meg a Bika vezérletével. A tervrajzon szereplő vonalak és számok elevenednek meg, ahogyan alapot ásunk, betonozunk, majd sorban és kötésben rakjuk a téglát, vakolunk, ácsolunk és építünk. Az addig holt papíron szereplő rajz ölt testet és elevenedik meg a termékeny működésünk által. Erről szól a Bika alapvetése.

Fontos tudatosítani magunkban, hogy semmi rossz nincs az ízek, az illatok, az életöröm imádatában. Nem hedonizmus és egyáltalán nem bűnös (sőt!) az anyag világának örömeit megélnünk és átadni magunkat a jó érzéseknek. Mint mindenütt, itt is a túlzás és a mértéktelenség a kerülendő, de szó nincs önmegtagadásról, önsanyargatásról, a vágyaink elnyomásáról és arról, hogy milyen spiritlen élvezni az életet. A savanyúság jó az ebédhez, de életminőségként – hát, nem szavazok rá. A Bikába lépett Nap idején saját életünkben, valóságunkban működünk kifejezetten alkotó, teremtő módon. Vegyünk észre egy apró(nak látszó) különbséget: nemcsak kreatívak vagyunk, de teremtünk is; amit megálmodunk, annak van produktuma. A kreativitás önmagában is nagyon jó, de itt és most az anyag világában való testesüléssel párosul. És ez jó.

 

képek: táj – www.pinterest.com, bika – abstract.desktopnexus.com

Pin It on Pinterest

Share This