A Nap immár az állatöv utolsó jegyébe, a Halak cikkelyébe lépett, segítve lezárni, befejezni a dolgokat. Nagyon érdekes hely ez a Halak-szelet: egyszerre van benne a vég és a kezdet – pont úgy, mint a természetben. Rövid emlékeztető: Halak és nem Hal. Aki azt mondja, hogy „én hal vagyok”, annak adjunk tubifexet, szárított vízibolhát, esetleg zöldkagylós ízesítésű bojlit; valamelyik csak fog neki ízleni és engedjük nyugodtan tátogni. A kettős jelek (Ikrek, Halak) nevében a többes szám nem véletlen, nem pazarlásból kaptak szaporítást, fontos szerepe van, hogy ketten vannak: az Ikreknél a polaritás, a Halaknál a kiemelkedés-visszatérés kettősén trónol a hangsúly. A Halakba érkező Nap ösztönzi cselekvő énünket a számvetésre, a dolgok rendszerezés utáni (ez a poláris pár, a Szűz stációja) leltározására, amiből megszületik a döntés a befejezésről, a lezárásról – amiben és aminek itt az ideje.

A ma embere irtózik a Halak-minőséget magas szinten működtetni, nem szeret lelke mélyére kirándulni, együtt lenni csöndben (!) önmagával és – legfőképpen – lezárni és befejezni utál dolgokat. Tartja magát egy tévképzet, hogy ha elengedsz valamit, arra rögvest szükséged lesz, ezért sokan válnak a gyűjtögető bácsikhoz hasonlóan spirituális felhalmozókká és már mozdulni sem tudnak lélekterükben, olyan zsúfoltságot produkáltak. Ez a túltömött miliő nemhogy nem segít, de sem átlátni nem könnyű, eligazodni pedig szinte lehetetlen benne és mikor tényleg szükségünk lenne valakire vagy valamire, tuti nem lelünk rá. Kulcsmondat: a lelkes elkezdés fontos, de a méltó befejezés legalább olyan lényeges. Ebben segít a Halak zodiákusába lépett Nap bennünket, cselekvő énünket gyengéden vezetve a helyes irányba. Ideje a kezdetek és a dolgok elindítása után a szálak elvarrását is megtanulni és a lezárást legalább annyira megünnepelni, mint az elindulást – így teljes a történet és kerek a kép.

A Halak asztrológiai jelével kapcsolatosan nem mehetünk el az EGY-ség élmény említése nélkül. Közvetlen tapasztalatok útján élhetjük meg a minden és mindenki egy érzését, ez pedig rengeteg előítélet, érzelmi abroncs és vaskalap magunk mögött hagyását ajándékozza oda. Mélyen, lelkünk alsóbb rétegeinek szintjén éljük meg, hogy a felszín fölött mindannyian különbözőek vagyunk (erről van egy remek jelenet a Brian élete című filmben…), ám a mélyben találkozunk, a gyökereink azonosak. A magas szintű megélésben pedig eljutunk addig a pontig, amikor a test-vérünket már nem akarjuk feltétlenül pöröllyel agyoncsapni, vagy csak szimplán gyűlölni, kibeszélni, mert tudatosul bennünk, hogy nem csak beavató társunk, de egylényegű velünk, énünk egy másik kivetülése.

 

képek: www.pinterest.com, www.viziszornyek.hu (naphal)

 

Pin It on Pinterest

Share This