Az utunkat járjuk mindannyian, ki ennél, ki annál a kilométerkőnél baktat, bukdácsol vagy szalad. Igyekszünk, gyűjtjük a tudást, ami segít előrejutni, tanulunk, képezzük magunkat és rengeteg szuper módszert sajátítunk el, amivel segíthetünk másokon vagy magunkon.
A legnehezebb, legkeményebb munkát mégis oly’ szívesen napoljuk, toljuk, húzzuk és halasztjuk, bár a lelkünk mélyén tudjuk, hogy e nélkül minden más egyenértékű vagy olcsóbb a hajítófánál is. A valós, igazi önismeret az alap, ami nélkül hiába megyünk bármerre, soha nem érünk célt, mert se térképünk, se iránytűnk nincs. A tengeren hányódó hajó „bőrében” találjuk magunkat, akárhány csomóval hasítunk a vízen, amíg nem tudjuk a tenger nevét, a saját aktuális pozíciónkat, csak céltalanul lebegünk, kockáztatva a hajótörést, zátonyra futást.
A saját, mostani énünkről alkotott képünk és a valós énünk képe között néha kétségbeejtően nagy szakadék tátong. A célérték az, hogy ezt a két képet egymásra illesztve rezzenésnyi különbséget sem szabad látnunk.
Ez az a munka, ami a legnehezebb, a legkevésbé látványos a külvilág számára és a legjobban beindítja önszabotáló mechanizmusainkat. A tükör, amibe bele kell nézni nap nap után és szembesülni önnön képünkkel; azzal a képpel, ami mi vagyunk, valós önmagunkat látni benne. Ha erre képesek vagyunk, mindenfajta kilengés, enyhítő körülmények sorolása és önostorozás nélkül, akár hónapok, évek munkájával, akkor már tudjuk, hogy a képet minden egyes nappal egy kicsit vagy nagyobb léptékben, pont annyira változtathatjuk meg, amennyit elhiszünk és megengedünk magunknak.
EZ az IGAZI tudás, mert megkapjuk vele azt a csodálatos érzést, hogy ismerjük énünk valódi arcát, működését és a későbbiekben bármi ér, már nem egy kontrollálhatatlan, uralhatatlan káosz fogad, hanem jó gépészhez illően tudjuk, melyik kart, kapcsolót kell meghúznunk az éppen aktuális helyzet kezeléséhez. Tényleg nagyszerű dolog az elvégzett tanfolyamok okleveleivel kitapétázni egy-két-három falat a lakásunkban, de igazi értéke csak akkor van, ha ismerjük magunkat és uraljuk az életünket.
A dologban a csavar ott rejlik, hogy ez egyedüli, magányos munka. Túltengenek az önismereti kurzusok, táborok, tanfolyamok, de mindenki csak a saját maga egyéni rendszerében tud előre jutni, amit senki más nem tehet meg helyette. Kaphat ötletet, segítséget, de a munkát neki magának kell elvégeznie, nem megkerülhető, nem ellazsálható. Illetve dehogyisnem, csak akkor életünk hajójának parancsnoki hídjára még véletlenül sem állhatunk oda.
Jó munkát!
hajó: www.mosaicon.hu
kavicsok: www.sinosz.hu
