Szombaton hazaérkezik a Vénusz a Mérleg jelébe (a Bika cikkelye mellett a Mérlegnek is a Vénusz az ura), ezen a napon lép át a Szűzből. Kapcsolatbolygó kapcsolatjelben, nem annyira remetéknek remek napok elébe nézünk, ellenben emberi viszonyulásainkban igazán jól tudunk mozogni. Ez az időszak arról (is) szól, hogy a legtöbbet társainkon keresztül tudjuk önmagunkról tanulni; a Mérleget a zodiákus tükörházaként is szokás említeni. A társ (és nem csak a párkapcsolati értelemben vett társ) valóban tükör, akár görbe, akár torz, az valójában nem a tükör hibája. Az elvarázsolt kastély tükreivel ellentétben a valódi életben minden társ-tükör tűpontos képet ad, még akkor is, ha legszívesebben egy jó nagy kalapáccsal b@*nánk törnénk be a rámán belüli foncsoros üveget, mint Meat Loaf a legendásan hosszú című és időtartamú klipjében, amit nem voltam rest kikeresni és idekpoizni: I’d Do Anything For Love (But I Won’t Do That).

Mérleg Vénuszkor azt is megérthetjük, azért olyan emberek vesznek körül, amilyenek, mert velük hasonlatos a rezgésem. Egészen egyszerűen nem tudok mást bevonzani. Ha nem tetszik, a változtatás lehetősége a kezünkben lapul, csak élni kell vele és tenni. Értsük meg, hogy az Univerzum harmóniára törekszik: ha ízeltlábúak a társaim, akkor az harmonizál az én ízeltlábú-viselkedésemmel: ahhoz, hogy ennél magasabb rezgésű „holdudvart” építsünk, a változást belülről indítsuk meg.

A párkapcsolatok ápolgatásának is remek ideje van, a szerelem bolygója segíti a kiteljesedést, az egymásra találást, a közelebb kerülést. Párkeresőknek jó hír, hogy ők sem maradnak ki a jóból, az égi energiák a megélhető örömök világa felé terelik a földi vándorokat, így érdemes nyitott szívvel és nyitott szemmel élni a „hétköznapokat”. Emlékezzünk: ahol a Vénusz, ott az öröm, minél magasabb szinten működtetjük vénuszi energiáinkat, annál több érkezik belőle, ez is univerzális alapszabály, amire támaszkodhatunk, hiszen igazán jó útjelző életünkben.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This