Kedden hajnalban rövidke egy helyben állást követően retrográdba fordul a Merkúr, azaz látszólagos hátráló mozgást végezve folytatja égi útját, egészen Vízkereszt utánig: majd január 8-án áll meg ismét, hogy felkészüljön a kozmikus irányban való haladásra. Az üzenet pedig nem túl bonyolult: valamiért vissza kell menni, aminek a segítségével új erőre kapva folytathatjuk az utat. Gyakori, hogy ez a visszanyúlás, visszafordulás munkás, ám az arányosság itt is tetten érhető: ugyan több befektetett munkát kíván, ám édesebb, lédúsabb és sokkalta egészségesebb, tápláló gyümölcsöket terem.

Fantasztikus lehetőséget ad az ég, mert a hátráló Merkúr ideje az amúgy is kiemelten jelentős időszakban, a tél kezdetén, a befelé fordulás, befelé figyelés napjaiban, heteiben érkezik. A Vízkeresztig tartó időszakban az összegzés és az új kezdetek ízlelése, megformálása egyaránt javasolt, békés és nyugodt körülmények között. Most felfokozott erővel érkezik a megértés és felismerés az elmúlt időszak, életszakasz történéseiről, megéléseiről. A két hatás egyaránt a múltból való tanulásról szól, erejük együtt, közösen összeszorzódik, a Kozmoszban a „sima” összeadódás ritka, most is multiplikálódó segítséget kapunk.

161220lepcsok

Emberi kapcsolatainkban is érdemes működtetni (magas szinten!) a megértés és a kommunikáció közelebb hozó, régi gátakat, sérelmeket elmosni képes áldásos hatásait. A belül érlelődő, netán erjedő ki nem mondott szavak kimondására elérkezett az idő. Ha egy társunknak nem mondtunk el valamit, amit szívünk diktálására hallgatva el kellett volna, tegyünk félre minden restséget és elébe állva mondjuk ki utólag, mert későn is jobb, mint soha. Nem őmiatta elsősorban, hanem az önmagunk felé támasztott egyenes gerinces életvitel igényéből fakadóan. Ellentételezésként megkönnyebbülést, felszabadulást, mellkasról legördülő súlyok puffanásának hangját kapjuk.

kép: www.desktopwallpaperhd.net

Pin It on Pinterest

Share This