December 23-án egy rövidet szusszan a Merkúr, majd december eleje óta tartó látszólagos hátrálásának véget vetve ismét direkt irányban folytatja égi útját. Ez a fordulat a Nyilas asztrológiai jelében történik, így a magasabb bölcsességek, az isteni világok, a Fény bölcsessége jelenik meg szavainkban és gondolatainkban. A Nyilashoz az elmélyülés, a meditáció (ezt nevezhetjük imának, merengésnek, az égiekkel való párbeszédnek egyaránt, a lényeg ugyanaz) is hozzá tartozik, így időt szentelve a magasabb világokkal való kapcsolódásra, megérthetjük a mély, az emberin túli, az isteni világok titkait, hiszen az asztrológiai jelen túlra, a csillagok világába kitekintve a Skorpió fényábráját pillantjuk meg. Ő pedig – eltérően a Skorpió zodiákusi cikkelyétől, amely az „átlagos” és „hétköznapi” titokkutatást jelöli (többek között) – az isteni világok titkainak kutatását, az ebben való elmélyülést támogatja.

Egészen mély megértések születhetnek ebben a meditatív, Kozmoszra-hangolódós állapotban; érdemes élnünk a direktbe forduló Merkúr erejével, és megélni, megtapasztalni, milyen, amikor összeáll a kép és valami olyasmit értünk meg, ott esik le a tantusz, ahol korábban talán a gondolatok szintjén sem kalandoztunk el. Fontos tudnunk, hogy nem amolyan filozofálós-bölcsészkedős, elméleti energiák ezek (elnézést, ha ezzel a kifejezéssel bárki bölcsészt megbántottam volna), hanem az erők irányításában, kézben tartásában segítenek; amikkel aztán emelni, gyógyítani (ami nem orvoslás és nem mai értelemben vett gyógyítás) tudunk. Ezt a pluszt a Kígyótartó teszi a képletbe, markánsan aláhúzva, hogy milyen irányban tudjuk leginkább kamatoztatni merkúri minőségeinket.

A szenteste előtti napon – bár ilyenkor a karácsonyi készülődésről szól szinte minden – érdemes egy kis minőségi időt szentelnünk az elmélyülésre és ebben a belső csöndben hagyni, hogy megérkezzen a felismerés; de elvárások nélkül. Ha úgy tudunk elcsendesedni, hogy nem várunk bevillanásokat és égi szózatot, akkor tud leginkább megérkezni. Az pedig biztos, hogy mind megértés, mind kimondás szintjén előrelépünk, haladunk; a direkt Merkúr megoldást, segítséget ad.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This