Mielőtt bármit elfogadunk, érdemes odarajzolni mögé – legalább képzeletben – egy kérdőjelet. Tényleg így van? Valóban ez az igaz? Ez rám is igaz? Ezzel a kérdőjelezéssel felébresztjük és automatikus működésre serkentjük önvédelmi mechanizmusainkat. Ha például halljuk a rádióban, milyen szörnyű bolhakórság van a világban, mert már harmincan halálra vakarták magukat és nyakunkon a járvány, tegyük oda az írásjelet: mi közöm ehhez nekem? Azonnal és eredményesen előzzük meg a félelem megjelenését, a betegségtudat, a járványtudat kialakulását.
Amikor egy társunk, szerettünk osztja az észt, tartsuk szem előtt, hogy ő a saját szemüvegén keresztül nézi a világot, amilyennek ő látja, olyannak adja vissza és a benne így kialakult valóságképet próbálja ránk erőltetni. Hiába vezérli a jó szándék, jó eséllyel kárt fog okozni. Ha a nagyi szemüvegét fölvesszük, homályosnak és torznak szemléljük a külvilágot és hamarosan a fejünk is belesajdul. Az neki való, őrá csiszolták; ő tisztán lát vele. Ám tudjuk, hogy vannak olyan, időtálló bölcsességek is nála, amik által gazdagodunk, többé és értékesebb válunk. Itt kap szerepet a megkérdőjelezés: amire nem rezdülünk rá, engedjük el nyugodtan, ami viszont a miénk, ami barát, azt öleljük keblünkre.
Vékony fal húzódik az ilyen típusú, egészséges, dogma-megelőzős magatartás és a tamáskodás között. Itt kérek elnézést minden Tamástól, ők rosszul jártak, hogy ez a jelenség kvázi róluk lett elnevezve. A tamáskodásban az a sunyi, hogy nem jöhetünk ki jól belőle. Ha és amikor tamáskodunk, a legmélyebb rétegeinkig átitatódunk egy kétkedő, fejet ingató bizonytalanság-érzéssel, amiben egy bizonyos azért mégis akad: sehogy se’ lesz ez jó. A tamáskodásban benne van a végeredmény; ad egyfajta előítéletet, hogy csak rossz dolog sülhet ki belőle. Ennek oka pedig magában a tamáskodóban van: nem megkérdőjelez, hanem kétkedik, hitetlenkedik, eleve megöli azt is, ami kinőhetne a földből, mintegy spirituális permetezést hajt végre hígítatlan gyomirtó koncentrátummal a lehetőségek és álmok virágos kertjében. A tamáskodó ember egyben álomgyilkos is, a kérdőjelező pedig okosan gyomlál, hogy nagyra nőhessen fényben, egészségben a remény- és álomhajtás.
Emlékezzünk: soha nem késő lejönni a szerről. Ha magunkra ismertünk, dönthetünk egy ünnepélyes önseggberúgás mellett, ha készek vagyunk jobb, magasabb minőségek mellett dönteni. A kérdőjel pacsizva megfér a hittel, a bizalommal; erősíti is őket, mert a gátló tényezőit segít eltüntetni. Vegyük észre, hogy aki tamáskodik, nem szeret felelősséget vállalni és kerüli az életébe való beleállást is. Könnyű felismerni az energiát. Döntsünk tudatosan amellett, ami a nekünk valóban jó; induljunk el, haladjunk a saját utunkon. Ha kereszteződéshez érünk, úgy nézzünk be az utcák torkolatain, hogy azt keressük: merre fényesebb, hol vár szebb világ ránk, ne pedig azon töprenkedjünk, hogy erre is rossz, arra sem jó, amarra pedig végképp mocsár van.
kép: pixabay.com
