A Nap égi útján haladva lejött a Tejút fényszalagjáról, így a naptári újév igen magas és magasztos minőségekkel gazdagítva indul. Az Istenek Útjáról a sugárzó, mindent átható szeretetet a cselekvő énünket megjelenítő Nap a mindennapokba hozza el. Ködös és megfoghatatlan misztériumok nincsenek: életünk szerves részeként jelenvaló az ember szintje fölötti szeretet információja, amivel átitatódunk: ezt az erőt mind magunk, mind szeretteink, de legfőképpen az eddig semleges, netán negatív előjellel beárazott embertársaink felé áramoltathatjuk.

Az új esztendő méltó és ragyogó megalapozása ennek a tudásnak a birtoklása és működtetése – a hangsúly az utóbbin helyezkedik el. A ma is érezhető Mars-Neptunusz magas szintű hatásait ötvözhetjük egy köszöntő szertartással, amikor a legbelső önvalónkból az isteni szeretet erejével átitatottan lépünk az újabb évbe. Nyilván tudjuk, hogy 2017. január 1-én valójában nincs kozmikus értelemben vett újév, csupán a kényelmes és praktikus időnyilvántartás eszköze az eggyel magasabb évszám, ám itt is érvényes a Karácsonnyal kapcsolatosan írtak igazsága: az évfordulónak adott jelentőség által kap jelentőséget a ceremónia, az évfordulat szertartása. Tekintsünk egyfajta mesterségesen létrehozott, ám valamennyi gyökeret eresztett szokásként az új határidőnapló felavatására és a magunk életében tegyünk meg érte mindent, hogy szép és tiszta lappal indíthassuk.

170101havastaj

Nagyon jól tud működni egy Nap- és évköszöntő szertartás, amit központi csillagunk felé fordulva, szívben és lélekben átérzett hálával tegyünk meg, pár mondatban összefoglalva és kimondva (akár magunkban, de hangos szóval erősebb a hatás), ami belülről jön és való, igaz. Azt küldjük felfelé, amit szeretnénk viszontlátni életünkben, tudatában annak, hogy ezek is magok, és a vetés határozza meg a későbbi aratást. Az évre mondott áldás mindig meghozza csodás hatásait. Boldog Új Évet kívánok!

kép: www.fineartamerica.com

Pin It on Pinterest

Share This