2019. Júl 09. 0

Mi a különbség más hajának leüvöltése és az uralt kommunikáció között?

Kedden és szerdán áll együtt a Mars és a Merkúr. Mindkét planéta különös energetikai köntösben jár; előbbi az Oroszlán cikkelyébe lépett nemrég, utóbbi pedig a hét elején indult meg látszólagos hátráló útjára. Egy Mars-Merkúr találkozónak több értelmezése és olvasata is lehetséges. Itt, ezeken az oldalakon nemigen szoktam alacsony szintekről írni, mert minek. Megteszi ezt helyettem más, akarva-akaratlanul. Alacsony szint például a másik hajának leüvöltése, érdemes tartózkodnunk tőle; még akkor is, ha intenzív a késztetés. Itt azonban nyomjuk meg az „állj meg, vándor”-gombot! A leüvöltésnek nincs itt az ideje, de a kimondásnak igenis eljött! Vegyük észre a leheletnyinek tűnő, ám óriási különbséget! A hét elejének égi energiái intenzíven támogatják mindannak a kimondását, ami régóta nyomja a szívünket-lelkünket és akár már nyelvhegyig is eljutott, mégsem köpődött ki köptük ki. Magas szint: merjük megfogalmazni és kimondani, ami odabent fortyog. Akkor is, ha ezt nálunk „hatalmasabb”, netán „tekintélyesebb” embernek címezzük. Emlékezzünk, ezek a címkék csak itt és most, a földi játszótér jelen aprócska epizódjának szösszenetében érvényesek. Vonjunk párhuzamot: a Rómeót alakító színész nem fogja a villamoson is fél térden ostromolni Júlia színésznőjét. A szerepet letéve ugyanolyan színművészek-emberek. Az alá-fölérendeltség csak itt és most, az egó számára „fontos.”

Mondjuk ki, aminek itt az ideje. Jó tudnunk, hogy összeszedetten tudjuk mindezt megtenni, indulatainkat uralva; elkerülve, hogy kiforduljunk önmagunkból. Van úgy, hogy ki kell nyomni a gennyes gócot. Ez az a pont, ez a két nap erre tökéletes, de szükségtelen szóbeli mészárlást és ordító-fröcsögő szeánszokat rendeznünk. Továbbmegyek: ha partnerünk belecsúszik ebbe a mocsárba, inkább segítő jobbot nyújtsunk, mintsem bombát ugorva mennénk utána, hogy saját nyálcseppjeink is milliófelé fröccsenve illusztrálják dühkitöréseinket. Emlékezzünk: belső erőinket uralva, kommunikációnkat fókuszálva elérjük vágyott céljainkat. Mindig.

 

kép: www.pinterest.com

Szólj hozzá(nk)!