Az Uránusz és a Mars trigon fényszöge egy hétnél is hosszabb ideig segít bennünket. Legerősebb hatását szeptember 3-án és 4-én fejti ki, ekkor egzakt a kapcsolat és ekkor már a Mars az Oroszlán szívével, a Regulus csillaggal is együtt áll. De ne szaladjunk ennyire előre. A vörös bolygó jelenleg az Oroszlán asztrológiai jelében és egyúttal az Oroszlán csillagképében is halad, annak a múltba néző fejénél, közelítve a szívéhez, de most még, a hét közepén nem elérve azt. A múlt látása és megértése, annak szeretettel való átitatása és a hozzá kapcsolódó, esetenként elhúzódó küzdelmek, belső vívódások átminősítésének van ideje. Bármilyen mély felismerések érkeznek is, a szeretet erői által képesek vagyunk feloldani a hozzájuk tapadó görcsösséget és befeszülést. Ez a folyamat pedig elvezet az önmagunk feletti tiszta és elfojtásoktól mentes uralkodás oroszláni magaslatába, amikor belülről sugárzó, fényes és rendezett erőkkel kapcsolódunk önmagunkhoz és társainkhoz. Ez az állapot nagyfokú szabadságot is ad.

A Kos jelében járó Uránusz ehhez a tisztító és felszabadító erőket árasztja emelő és a dolgok jobbá tevésére ösztönző módon; a két bolygó között működő trigon fényszög ezzel a motivációval színezi ki kettejük együttműködését. Csillagképi értelemben a Halak Alfa csillagánál, az összegzés üzenetét megtestesítő Al Richánál vándorol az Uránusz; rámutatva, hogy dönthetünk a kiemelkedés és a visszatérés (tanulni, fejlődni) lehetőségei között. A legfontosabb az összegzés, ami segít tisztázni és egyértelművé tenni dolgainkat, általa láthatjuk a jó irányt és kezdhetünk egy magasabb minőségű, a korábbi korlátokon messze túljutó és túlmutató kört.

A két planéta szövetsége az önlegyőzés nemes folyamatát ötvözi a tisztítás, felszabadítás és a zseniálisan működő újítás erőivel. A két vektor egymást támogatva és segítve törekszik életünk emelésére; a trigon mindig emelő erő, ami a lelkesedés tüzével táplálja a növekedésre ösztönző minőségeinket. Kettős tagadással megfogalmazva nem tudunk valami nem nagyon jót kihozni magunkból a mostani napokban.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This