Szombatról vasárnapra virradóan kora hajnalban, precízebben fogalmazva még a bontatlan sötét éjszaka áll együtt a Nap és a Hold a Bak zodiákusában. A mostani újhold is különleges, mint a többi. Érezhetjük, hogy valójában most pendült meg belül valami és ugyan már napok óta 2019-et írunk, de valahogy most érkezik meg az új időszak kezdetének érzése lelkünkben. A Bak újhold segítségével összeszedetten, tevékeny, cselekvő módon tudunk megújulni, ami fejlődést, előrehaladást hoz; megszületik egy szikra belül, ami táplálja a tüzet. Azt a tüzet, aminek fénye és melege elolvasztja a berögződések, a lerakódások okozta korábbi kényszerpályákra való visszatérés csábítását. Ebben az égi energiában ott a mozgás és az aktivitás: Nap és Hold találkozójának hátterében a Nyilas csillagképének lába látható, ez pedig nem a tepsiben sülő Pékné módra elkészített csülök analógiája, hanem az előrehaladásé a magas tudás útján. Ezen a kései vagy korai órán (ez nézőpont kérdése) lelkünk is száguld és szabadon vágtázik a Fény útján, így haladva meg korábbi önmagát, hogy még szebben ragyogjon.

Az újhold egyúttal a Sas csillagképének üzenetét is magára veszi, hiszen itt már éppen eléri a két princípium a szárnyalás és égbe emelkedés fényábráját. A Sas magasba emelkedésének első olvasata a valódi szárnyalás, amikor a madár az égbe röppen föl, bár a „röppenésnél” általában méltóságteljesebb módot választ ez a nemes ragadozó. Egyszerű képlet, túl sok magyarázni való nincs a földről való emelkedés és a kék égre való felszállás folyamatán. Ám a Sas belső szárnyalást és emelkedést is jelöl, egyfajta révülést, elmerülést az imában/meditációban – nevezzük bárhogy a belső szertartást. Ez a szárnyalás, bár kívülről kevésbé látványos, jóval magasabbra mutat és emel bennünket. Ez a fajta elemelkedés és felemelkedés segít megújulni, ne csodálkozzunk, ha valódi üzenő álmok érkeznek. Most is praktikus tollat, papírt készíteni az ágy mellé, hogy visszatérve hamarjában rögzíthessük őket.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This