Közeleg a tél szeptember elseje. Ha magántanuló voltál, úgy ez közömbös információ, nagy változás nem történt. A többség azonban fülsértő csengőhangra tért vissza az akolba, akarom mondani: az oskolába. Ha összerándul a gyomrod, érintett vagy. Akár tanulóként, akár öregdiákként, akár tanárként. Igen, a tanárok sem szívelik a tanévkezdést – állítólag.

Ideje az augusztus végnapjait utolsó napjait övező keserédes mélabú eloszlatásának. Annak is felvirradt a napja, hogy a szeptember indulása ne mumusként éljen meglett emberekben is. A rendszer, amiben élünk, a társadalom nevet viseli. Ez a szövedék szabályokat hozott választott képviselői által – szinte mindenről. Amikor regulával találkozol, érdemes megállnod egy pillanatra.

Beleütközöl, átmászol rajta, kalapáccsal vered, hátha apróra törik? Jellemzően létezik ennél okosabb megoldás. A benned élő bölcs segít, hogy a legjobbat hozd ki a helyzetből. Be fognak csengetni. Igen, pénteken. Ha addig nem ugrik ki a Föld olajozott forgástengelyéből, úgy a tanítás is kezdetét veszi. Ezzel együtt minden velejáró is: zsúfoltabb közlekedés, sóhajtozó gyerek, homlokot ráncoló fizikatanár, stb.

A régi tétel érvényes most is: a reakcióidat megválaszthatod. Önként, szabadon. Át- és felülírhatod az akár több évtizedes nyomasztódást, a szeptemberre átfordított naptárlap surranásához kötődő szorongását. Akkor van esélyed, ha élni akarsz. Ha túlélni, hétfőtől péntekig lavírozni, téli szünetig kibekkelni, akkor mindegy is.

Fordíts egy nagyot. Kezd el a lehetőségeket keresni. Közömbös, melyik oldalon vagy érintett. Találd meg, milyen módon segít, szolgál a tanév megkezdése. Tudd: van, létezik ilyen. Addig futtasd a keresőt, amíg valódi eredményt kapsz. Ne add fel. Van olyan. Képes vagy értelmet adni a szeptember elsejének. Lendületet biztosítasz önmagad számára, így a folytatás is könnyebb lesz.

Ha traumapontként tekintesz szeptember elsejére, úgy felül is írhatod. Addig működsz zsinóron rángatott bábuként, amíg hagyod. 

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

 

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

meg is szúrhatnak, igen – de inkább fókuszálj arra, milyen szép színesek

Pin It on Pinterest

Share This