Szerdán 11 óra 44 perckor lép a Nap a Bak jelébe, ezzel kezdetét veszi a csillagászati tél, de ennél fontosabb üzenet a Fény születése: immár vége az egyre rövidülő nappaloknak, a Kozmosz, avagy a Természet (kinek hogyan tetszik jobban) vesz egy nagy levegőt és elkezd a világosságban megélt idő napról napra, apránként növekedni. Nem baj, ha nem látjuk még; nem kell stopperrel a napfelkelténél állni, mert lelkünk érzi tudja, hogy most történik a fordulat és innentől a növekvő Fény információja tölti be világunkat.

161221napszuletes

A következőkben (dőlt betűkkel) Paksi Zoltán tollából idézem szó szerint a lencsemágia szertartását, amit jó szívvel javaslok mindenkinek, aki harmóniában szeretne élni az égi erőkkel:

“A „lencsemágia” egy igen jól működő szertartás, melyet érdemes családi, esetleg baráti körben is elvégezni, de természetesen egyedül is lehet. A Napforduló előtti utolsó napok egyikén beszerezzük a lencsét. Gyertyát gyújtunk, majd elkészítjük ízlés szerint például főzeléknek, (hús nélkül!) de úgy, hogy az étel készítése közben csend van, s belül arra vagyunk hangolva, hogy a most formálódó étel boldog bőséget, szeretetet, és fényt visz a sejtjeinkbe, így az étel elfogyasztása révén ezekkel feltöltődve mi is jobban bevonzzuk, bevarázsoljuk az életünkbe a boldog bőséget, a szeretetet, és a fényt. A lencséből a fordulat napján, majd az azt követő két napon is fogyasztunk hét kanálnyit.

Az első napon gyertyát gyújtunk, kimerjük a hét kanálnyi lencsét, s miközben elfogyasztjuk csak arra gondolunk, hogy ételünk boldog bőséget, és egészséget ad nekünk az anyag szintjén.

A második napon is gyertyát gyújtunk, kimerjük a tányérunkba a hét kanálnyi lencsét, s elfogyasztása közben csak arra gondolunk, ételünk fényt, és egészséget ad életünk lelki szintjeinek. Itt nem gondolunk bőségre!!!

A harmadik napon újra gyertyát gyújtunk az étkezés előtt, és miközben elköltjük a hét kanálnyi lencsét csak arra gondolunk, hogy ez az étel boldog bőséget, és fényt ad nekünk életünk szellemi szintjeire.

Ne feledjük, hogy ez nem étkezés, hanem szertartás! A gyertyát a szertartásunk végén lassan, gyertyakoppintóval, vagy kis pohárkával, esetleg gyűszűvel oltsuk el úgy, ahogyan a csillagos égbolt borul a Föld fölé napnyugta után. Ne csippentsük el, és főleg ne fújjuk el a gyertya lángját!”

forrás:

www.asztrozofia.hu
https://www.facebook.com/paksi.zoltan.asztrozofia/

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This