2017. jún 17. 0

A jelenben élésről

 

Képzeld el, hogy egy hosszú léccel a válladon kell sétálnod. Minél hosszabb a léc, annál inkább aggódsz, mikor csapod oda valamihez, netán megakad-e a földben, egy tereptárgyban és jókora orra bukást okoz. Ugye, hogy nem így tennél, ha tetőlécet kéne cipelned? Valahogy mégis így éljük az életünket, az időegyenessel vállunkon. Töprenkedünk a múlton, meg nem változtatható eseményeken rágódunk és aggodalommal telt szívvel gondolunk a jövőre, a sok-sok bizonytalanságra, amiket a kétséges holnap ránk zúdíthat. Elöl is vagyunk, hátul is vagyunk, csak pont középen, a jelenben nem. A végén pedig meglepődünk, jé, hogy elment mellettem az élet, igazából ki sem tudtam élvezni és hopp, már vége is.

A carpe diem-ről már oly’ sokan írtak, a Holt költők társaságának örökbecsű jelenete utánozhatatlanul közvetíti az információt: élj a jelenben! Ez nem azt jelenti, hogy ne tanulj a múltból és ne tervezd a jövődet, de a fókusz az itt és a mostban legyen. Csak akkor éled igazán az életed, ha benne vagy és a pillanatban, a jelenben teljesen jelen vagy. Hogyan élvezhetnél egy csokifagyit, vagy a legfinomabb tejeskávét úgy, hogy közben régi dolgok rágnak vagy már a hó vége miatt aggódsz? Egész egyszerűen eltűnnek az ízek, és az összeroppanó tölcsérvég, vagy a kistányéron koccanó mokkáskanál zaja ébreszt fel: ember, fagyiztál, kávéztál, most mi van?! Nem az ízét érezted, hiszen nem a csemegének voltál jelen, hanem valaminek, ami az időegyenesed valamelyik, netán mindkét végén található. Olyasformán, mint a kötéltáncos az ő egyensúlyozó lécével, csak ő kézben tudja tartani és segíti őt, nem megingatja.

Igazán akkor élsz a jelenben, ha a nyaralás utolsó napját is pont úgy élvezed, mint az elsőt és távol áll tőled a véget érés szomorúsága. Nem azért örülsz, ha tudsz örülni, hogy végre viszontláthatod az otthoniakat, hanem a percnek, a pillanat ajándékának, ami egyszeri és megismételhetetlen abban a formában. Következő lépés a hétfő reggeleknek való örülni tudás képességének felébresztése, ami kulcsfontosságú. A hétfő reggelre fújolni, beállni a nagy nyáj elvárt és általános bégetésébe olyan, mint a legszebb napfelkelte láttán heveny öklendezésben kitörni: nem való. Neked már nem való. Ha a napod úgy indul, hogy hányingert érzel, úgy a kezdet információja végigkísér, hiszen az alapozásban már beletetted a visszataszító, ocsmány energiákat. Ugyanígy, ha egy hetedet az elutasítás és befeszülés, a tehetetlen kiszolgáltatottság hatja át és reménytelennek látsz mindent, ne várd el a sugárzó napsütést, hiszen te magad mondtál rá nemet. Magot vetettél hétfő reggel, aminek a termését te aratod le később.

Azért, mert tömegek utálják a sárgaborsófőzeléket, te megfőzheted a magadét, saját igényeid alapján, ízletesre, finomra, élvezetesre. Ne idomulj a nyájba: tudd, ha valamilyen sorban sok-sok ember áll, az nem a tiéd, ahol a tömegek toporognak, ott nincs keresnivalód. Szerezd vissza a hatalmat életed felett és tanuld meg, tanítsd meg magadat a jelenben élni, ne engedd, hogy bármilyen kilengéssel megingasson a saját időegyenesed. Ott van és segít téged, de uralva őt már soha nem akar ellened fordulni.

kép: www.fineartamerica.com

Szólj hozzá(nk)!