Örök titokkutató vágy hajtja az embert, hogy megértse a kör misztikáját. Hogyan, miként lehetséges kezdet és vég összeérése? Mi engedi meg, hogy valami a teljességet, a fényt és az örökkévalóságot ábrázolja egyben? Miért dobban rá – kivétel nélkül mindenkinek – a szíve a saját farkába harapó uroborosz kígyó jelképére? Miért nem az jut róla eszedbe, hogy megeszi magát, hanem a magasabb szintre lépés? A sok „miért”-et egyetlenegy, könnyen végrehajtható, aprócska gyakorlattal válaszoljuk – és oldjuk – meg együtt. Kérlek, segíts egy kicsit benne!

Csak egy golyóstoll kell hozzá, semmi más. Kérlek, tekerd szét és vedd kézbe a rugóját. Vékony huzalból csavart spirálrugó. Rajtad múlik minden: ha belenézel, egyszerű kört látsz, elfordítva azonban megmutatja magát a sok-sok ív és kanyarulat, ahogy emelkedik és mindig magasabban folytatja az utat. Íme, így lapul az élet misztériuma egy – akár pár száz forintért vásárolt – golyóstollban.

Élet.

Kör.

Spiritualitás.

Az ég körei.

Mind megfeleltethetők a spirálrugó és a kör misztikájának. Ez a gyakorlat kísért be a mai téma előszobájába. A Szaturnusz a Halak asztrológiai jelébe lép. Ő érdemli ki a terjedelmet, pontosabban azt a tartalmat, amit nem való három, rövidke tőmondatba szuszakolni.

Súlya van, persze, de kerüld el, hogy mégis túl komolyan vedd! A kiselefánt is több mázsa, ennek ellenére végtelenül játékos. Amihez súly társul, nem kell, hogy nyomasztóan súlyos módon bénítson. A vidám ormányos borjún kívül a Halak Szaturnuszra is érvényes a kijelentés.

Vissza akartam keresni, mit is írtam az előző Halak Szaturnuszról, de a zistennekse találtam. Ja, persze. Fejvakarva állapítottam meg: hetedik osztályos kiskamasz voltam akkor. No, erre éppenséggel nem lehet támaszkodni, ám egy lényeges pont következik belőle, ami nem csak rám, rád is – mindannyiunkra érvényes.

Nem túl gyakori történés, hogy a gyűrűs bolygó belép a Halak cikkelyébe. Ennek magyarázata az ő megfontolt tempójából bomlik ki: huszonkilenc és fél esztendő alatt kerüli meg a Napot. Közel harminc év. A magyar (büntető) jogrend korábban az el nem évülő, minősített esetekben itt húzta meg az életfogytiglan időben mérhető határát. A helyzet azonban nem ennyire komor. Sőt. A te és az én életemben ez a következőket jelenti:

Egy szaturnuszi kört egészen biztosan kipipálhatunk. Nagyvonalú kerekítéssel számoljunk három évtizeddel. A KSH halálozási- és várható élettartamot illető adatai alapján a másodikra is egész jó esélyeink nyíltak, ez közel hatvan év. A harmadik kör… Hát, az már necces. Optimális életvitel és a sorsoddal való harmonikus együttműködés legalábbis előfeltétel. A közbeszéd szerencsét és jó géneket emleget, ezzel nem feltétlenül értek egyet. Száz szónak is egy a vége: egy tuti, egy valószínű és egy felettébb bizonytalan szaturnuszi kör adatik meg egy ember életében. Ebből induljunk ki.

Jelentős változás, de!! Hiába Szaturnusz, újra leírom: kerüld el, hogy nyomasszon. A Szati nem ad velőrengető tockost és nem, nem vizsgázódsz le semmiből sem: (https://ladonyijanos.hu/nyelveben-el-a-nemzet-ma-is/)

Ami mindenképpen megtörténik, se nem riasztó, se nem elborzasztó. Újabb tapasztalati forduló. A zodiákus körén – épp úgy, mint a névadó csillagzatok tekintetében – a Kost szokás kezdetnek, azaz kiindulási pontnak megjelölni. A tolladból kioperált spirálrugóval ellentétben a kozmikus körök nem „egyszer csak” indulnak – kivéve, ha ősrobbanás-hívő vagy; ez esetben viszont nem hinném, hogy ezeket a sorokat olvasnád. A Kosba – akár a jegyről, akár a fényábráról beszélünk – a Halakból érkezik meg az égi vándor. Most éppen a Szaturnusz.

Lezárás, vég, leltár. Ilyesmi fogalmakat celluxoznak a Halak minőségéhez. A kör utolsó állomásaként lapul benne nem kevés igazság. Leginkább a talmi, értéktelen minőségektől való megszabadulásra irányítja a figyelmedet a gyűrűs planéta váltása. Nem mehetünk el azonban a vég és a kezdet varázsa mellett szó nélkül. Különösen úgy, hogy egy harmadik, talán eddig nem kellően fénybe emelt minőséget is beemelünk. Nem is akárhogyan: egy temetésen keresztül.

Egy ember fizikai testének végére – a mi kultúrkörünkben – leggyakrabban a temetés szertartása teszi ki az utolsó pont. Gyanítom, már jártál ilyen szertartáson, ezért nem is részletezném, mik a jellemzői. az egyszerűség kedvéért vegyük a klasszikus, mára kevésbé trendi koporsós módozatot. A gyászhuszárok odafigyelve, gondos körültekintéssel engedték le a gödörbe a faládát, majd következett az oly sokszor megénekelt rögök dübölése, kopogása. A gyászolók lassan eloszlanak, szót tor követ és a sír, beborítva megannyi virágcsokorral és koszorúval, magára marad. Eltelik pár hónap és a mélyben a bomlás megteszi a magáét: a fa enged a föld és a nedvesség erodáló hatásának. Az embertest, aki odabent nyugszik, már a végére ért, ám a lebontó organizmusoknak (hatásvadász írásokban férgeknek) csak most jött el a kezdet, a fényes és pompás lakoma. Azaz: itt a vég és a kezdet; együtt, egyazon helyen. De ígértem egy harmadik minőséget is. Íme:

Áramlás. A temetés logisztikája, a keretrendszer biztosítása szakértelmet és megfelelő apparátust igényel. Minden alkalommal, mikor valakit utolsó útjára kísérnek, a temetkezési vállalkozó az „áramlást” éli meg. Az ő üzlete akkor működik. Nem, nem kell őt elítélni, se nem való, se nem méltó keselyűnek meg hiénának nevezni. Megeshet, hogy nem tartod szimpatikusnak és az árazása is kívánnivalót hagy maga után, ám a munkája nélkül… A XXI. századi Magyarországon talán jobb bele se gondolni mélyebben.

Kezdet, vég, áramlás. Ezt is megmutatja a Halak jelébe érkező Szaturnusz. Ennek apropójából egy aprócska, ám végtelenül eredményes szertartást is javaslok. Szerezz lebomló (azaz környezetbarát, újrahasznosított) papírt. Ez Földanya irányába tett gesztus részedről. Leltározz belül, mélyen, majd írd le mindazt, ami

nem passzol a személyes lélekértékeiddel,

és/vagy gátol, akadályoz (a Szaturnusz alacsony szintjei).

A varázslat érdemi része ezután következik.

Temesd az anyaföldbe. Ásóval, lapáttal, avagy bármilyen alkalmas szerszám igénybevételével. Földeld el – ezzel is emlékezteted magad, hogy a planéta földes elemű, a konkrét, valóságos dolgok megtapasztalásának útján tanít.

Vég, kezdet és áramlás. Az elásás aktusával a fizikai síkon soha kétségbe nem vonható módon vetsz véget nem kívánt folyamatoknak, minőségeknek. A papírod hamarosan a „kezdet” stációjába lép a nedves földben. Minek kell tehát beindulnia életedben? Igen, az áramlásnak. Se a rendszerben, se a képleten nincs hiba. Ne hidd el: tapasztald meg.

Nem kell túl messzire menni a múltban: hasonló – fakultatív – gyakorlatot javasoltam a Nap és a Fomalhaut csillag együttállása kapcsán a róla szóló hírlevélben. A fotók, visszajelzések fényesen igazolták: működik, mégpedig kiválóan. Most sem történik majd másképp.

Fokozott hangsúlyt kap belső világod és annak valós értékei. A Halak Szaturnusz ebben a vonatkozásban egy kétállású kapcsolóra hasonlít:

– igenlésre ébredés és kijózanodás következik,

– makacs tagadásra, önátverésre erősödő homály érkezik.

Nem sorsfordító történés. Magáról a „sorsfordító” szóról és a rá tapadó moszatos ezohínárról régebben írtam, érdemes feleleveníteni: https://ladonyijanos.hu/mitol-forog-a-sors/

Lehetőségeket adó, felkínáló erőtér. Semmit nem kényszerít, azaz: nem vagy áldozat. Kulcsfontosságú, hogy ezt tudatosítsd. Az égegyadta világon semmit, de semmit nem tuszkol le a torkodon a jegyet váltó Szati. Semmit. Tesz helyette mást:

Mélyedj el abban, ami (valóban) a tiéd. Ösztönöz, inspirál. A Halak jelének névadó csillagzatában markánsan jelenik meg a kettősség. Kiemelkedő és visszaúszó halacska. Bár a csillagkép és a zodiákus jel hangsúlyozottan nem azonos, utóbbiban ott a lenyomat. Egyfajta spirituális étertest; ez a kettősség pedig úgy az igazi, ha egyensúlyt biztosít számodra, ezzel munkálkodva érzelmi stabilitásod megszilárdításán. Remek módszert ajánlok ennek eléréséhez:

Ellenpontozz. Mélyedj el a szívügyedben, ugyanakkor légy jelen az életed más területein is, így kerülve el a világon kívül rekedt zombi állapotát. Egy gyönyörű képről mindig emlékezni fogsz a törekvésre:

Hófehér habokat szelő vitorlás, széltől duzzadó, ropogó vásznakkal suhan a víz felszínén, szinte légies könnyedséggel, orrodban érzed a finom, végtelen szabadságot idéző sós illatot. Árboc az ég felé törekszik, vitorlák erősek, épek és szépek, szív izgalommal dobog, élet lüktet – és ez így van rendjén. Amit nem lát a szemed, az adja meg a stabilitást és a valós egyensúlyt. A hajótest alján a tőkesúly mutat a víz feneke felé. Sokan a létezéséről sem tudnak, nevét sem ismerik. Ő tartja egyenesben a hajót, nélküle azonnali, látványos borulás és merülés következne.

Halak Szaturnusz. Az energia, amit épp úgy állíthatsz szolgálatodba, mint egy remekbe szabott tőkesúlyt, annak minden előnyével. Ennek érkezett el az ideje.

A legvégén következzenek a konkrét dátumok:

  1. március 7-én délután lép a Szaturnusz a Halak asztrológiai jelébe.
  2. novemberében kis híján visszatáncol a Vízöntőbe; látszólagos hátráló mozgása a Halak 0 fok 30 percéig fordítja vissza.
  3. május 25-én érkezik majd meg a Kos cikkelyébe.
  4. szeptember elsején visszaérkezik a Halak, ismét a retrográd mozgásnak köszönhetően. 2026. február 14-én lép – ebben e körben végleg – a Kos jelébe. Érdekes iskolakezdet és Valentin-nap néz ki, de az még arrébb van.

kép: pixabay.com

Pin It on Pinterest

Share This