Néha olyan jó halogatni. Édes és puha visszabújni az ágyba, eltenni holnapra a fogyókúra, a sportolás kezdetét, netán ismét időt nem szentelni egy telefonbeszélgetésre, ami már hetek óta a bal fülünk mellett motoszkál. Majd holnap. Hitem szerint nincs olyan emberi létező, akiben ne munkálna a könnyebb ellenállás irányába indulás, a kényelmesebb, komfortosabb dolgok választása a rögös út helyett, a most nehézségeit, esetleges kellemetlenségét felcserélni a majd-ra, amiben a legjobb a remény: addig még bármi történhet. Nyerhetsz a lottón, megérkezhet végre az Egyesült Államokból Róbert bácsi végrendelete, miszerint eddig ismeretlen nagybátyád kizárólag terád hagyta egész vagyonát, birodalmát, vagy történhet bármi más csoda, ami megkímél téged a fáradalmaktól. Mindez teljesen rendben van. Ha bejön a számításod, nyertél. Ha nem jön be, akkor is nyertél, mert a tapasztalások általi gazdagodás és az így ránk rétegeződő tanítások értéke felbecsülhetetlen.

Egyetlen dolgot veszíthetsz a halogatással: a pillanat varázsát. Keresheted az árnyalatokat, de amit ma nem kóstolsz meg, az holnap már sose lesz ugyanolyan ízű. Nem romlik meg, finomnak is érezheted, de már más minőség, mert te magad is megváltoztál, még ha csak apróságokban is. Egyedül a pillanatról maradsz le. Emlékezz, tizenévesen mennyire máshogy tudtál örülni dolgoknak: ma már – hiába hoznának eléd ugyanolyan élethelyzetet – nem tudnád úgy megélni, mert megváltoztál. Ebben a kijelentésben nincs ítélet, mert a változásra a jó és a rossz jelzőszalagjait kár ráhúzni. A szülő – ha és amennyiben jelen van gyermeke fejlődésének – tudja a legpontosabban: minden nap picit más a lurkó, ami az egyik nap még benne volt, másnapra már tovatűnt, más árnyalatot kapott, hogy valami újabbnak adja át helyét.

A jelenben élés a pillanat maradéktalan kiélvezését jelenti. Tudom, hogy perverznek hat, de kiélvezésnek számít az is, ha a fájdalomba, kellemetlenségbe engeded bele magad. Nyugodtan ordíts és szentségelj, amikor a diótörő összecsípi a bőrödet: fájjon csak. Önáltatás annak mantrázása, hogy nem fáj, meg katonadolog. Éld meg úgy és ott, majd lépj tovább, de ne akard becsomagolni, letuszkolni, betárazni egy sötét pincerekeszébe lelkednek, mert erjedésnek indul.

A pillanat élvezése adja az állandóságot és a stabilitást. Kérlek, hogy ízleld ezt a mondatot, forgasd meg, milyen aromáját érzed. Ha így tudsz élni, nincs az a feszítő, kortünetként (és kórtünetként is) megjelenő minőség, amit gyakran úgy írnak le: „elmegy mellettem az életem”. Miért is? Nem kell, hogy így legyen. Csak érkezz meg.

kép: pixabay.com

pillanat – mindegyikből csak egyetlenegy van