A Merkúr jelenleg az Oroszlán asztrológiai jelében jár, csillagképi értelemben úgyszintén az Oroszlán fényábrájában járja égi útját. Amikor csillagképet vizsgálunk, jelentősége van az azon belüli elhelyezkedésnek, más-más üzenetet hordoz például ugyanaz a planéta adott csillagkép eltérő „testrészeinél”. A Skorpió ollójánál járó bolygó egészen más erőket ébreszt, mint a fullánkját érintő. A Merkúr mostanság az Oroszlán fejénél halad. Mostanság, mert bár Hermész princípiuma meglehetősen gyors léptű, most egyre lassulóban van, nemsokára pedig meg is fordul, hogy látszólagosan hátráljon az égen. A retrográd mozgása során majd elhagyja az Oroszlánt is, egészen a Rák „végéig” visszasétál, de augusztus első harmadáig végig az Oroszlán fejénél jár (a hó végétől pedig újra, immár direkt irányban itt folytatja haladását).

Ez a fej azért jelentős, mert a múltba néz, látja és megérti a múlt történéseit. Az elmúlt idők és megélések adta perspektíva pedig kirajzolja, megmutatja a jövőt; a múltba néző Oroszlán ezen keresztül egyúttal a jövőt is látja, amit földi, lineáris gondolkodásunkhoz szokott agyunk elsőre talán nehezen vesz be. Emlékezzünk a mondásra: a történelem ismétli önmagát. Ez tipikusan oroszláni minőség. A Merkúr a kommunikáció és az értelem képviselője, de egyben beavató bolygó is. Amikor a múltat szemléljük, megérthetjük, lehetőségünk adódik rá, hogy a korábbi, magunkkal hurcolt értetlenségeket, kérdőjeleket elrendezzük, megláthatjuk, mi miért történt. A felismerés élménye pedig maga a beavatás.

Ha van olyan, múltból húzódó rendezetlen dolgunk, ami tüske bennünk vagy társunkban, jó tudni, hogy a most következő időszak remek alkalmat kínál a fehér asztal mellé üléshez. Érdemes leülni és megértő, elfogadó, igazi oroszláni szeretettel átbeszélni, ki miként és hogyan élte meg a történéseket és miből eredt a félreértés. Emlékezzünk: a rálátás egyben felszabadulást is hoz. A Merkúr kapcsolatbolygó, amikor pedig ilyen szuper helyen jár, akkor igazán jól tudjuk ezt a felülemelkedést megengedő, bölcs, kedves energiát áramoltatni emberi viszonyulásainkba.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This