2018. aug 20. 0

A szeretet napjai

Kedden és szerdán áll együtt az Oroszlán asztrológiai jelében járó Nap az Oroszlán csillagképének legfényesebb, alfa csillagával, a Regulussal. Ezt a csillagot a régiek a négy Világoszlop egyikeként tartották számon, jelentősége túlbecsülhetetlen. Az Oroszlán csillagzata a múltba néz, a Rák felé tekint. A Nap, cselekvő énünk égi szimbolizálója immár a múlt ismeretének, a megtörtént dolgok átlátásának és az ebből fakadó megértésnek a birtokában érkezik az Oroszlán szívéhez, a Regulushoz. Érdekesség, hogy ez a fényábra az Eklipitka, a napút fölött látható, egyedül a szíve érinti a Nap útját; azaz az uralkodó „csak” a szeretetét hozza le a földre.

Egyszerűsített olvasatban a múlt tudása megadja azt a magas minőséget, amivel a rálátásból megértés születik, ahol pedig a megértés virága szirmot bont, ott többé nem nő sem neheztelés, sem sértődöttség, sem egyéb, keserű arcvonásokat, dédelgetett sérelmeket fialó érzelmi zárvány. Ebben az energiában a felülemelkedés is érezhetően jelen van, de ez nem azonos a békák lenyelésével és a „spongyát rá!” felkiáltással, amit azért egy fehéredő ujjas ökölbe szorított kéz kísér. A felülemelkedés annyit tesz: képesek vagyunk valójában a korábbi probléma, konfliktus fölé helyezni magunkat, érzelmi érintettségünket magasabb perspektívából szemlélni; megérteni, mi miért történt és így automatikusan húzzuk ki a megbántottság és társai méregfogát.

Emlékezzünk: a szeretet szabaddá tesz. Aki többéves, netán több évtizedes atrocitások lenyomatát őrizgeti és az eljövendő nemtelen bosszú reményében táplálja, az egyre mélyebb börtönbe veti magát, rabja lesz a helyzetnek, a szeretetben való igazi feloldódásig nem szabadulhat. Vegyük észre azt is, ez mennyire egyoldalú dolog: a másik lehet (sőt valószínű), hogy már egyáltalán nem emlékszik semmire, nemhogy ilyen erős és mély lenyomatot cipelne magával. Működtessük, áramoltassuk ezt a csodálatos uralkodói szeretetet önmagunk és a világ fényesedésére.

 

kép: www.pinterest.com

Szólj hozzá(nk)!