Megérteni jó, megérteni szép, megérteni csodás. De önmagában kevés. Kevés, hiszen a szellem síkján történik és ha nem viszed tovább a folyamatot, úgy megvilágosulva játszod el a sóbálványt. Megértés és cselekvés – ez a tuti recept. Mindig is, most pedig kiváltképpen. Ez rajzolódik ki, jó égtérkép-olvasóként pedig érdemes a legfényesebb utat járni.

A hétvége népszerűségi indexe rendre felülmúlja például a hétfő reggelekét. Okkal, joggal. Ezért is fanyalognak sokan, ha éppen egy napsütötte munkahetet csendes eső követ a hét utolsó két napján. A most következő szombat-vasárnap, május 21. és 22. – kozmikus – különlegessége egy remekbe szabott Nap-Merkúr találkozó. Ami persze elég gyakran megesik, mivel a Merkúr 28 ívfoknál jobban sose távolodik el Napunktól – már ha a Földről szemléljük.

Pezsdülés, felélénkülés, megmozduló energiák – ez általánosságban igaz az összes Nap-Merkúrra. Ahogyan a kapcsolati szálak felforrósodása is. Most azonban két specialitás fűszerezi a kézfogót.

Van, amit ideje végre tényleg megértened. Megértened, hogyan működtesd a termékeny erőidet. Tudom, a „termékenység” és a „teremtés” szavak túltengenek, de ha ez van, nem írhatok éhínséget és szűkösséget. A Merkúr éppen és látszólag hátrál. Rendhagyó mozgása hívja fel a figyelmedet arra, hogy találsz valamit magad mögött. Olyan szellemi pluszt, azaz beavató felismerést, amivel aztán jóval eredményesebben haladhatsz előre.

Itt lép képbe a cselekvés; mondhatjuk úgy is: a Nap a tettek mezejére lép. Ő jeleníti meg ugyanis cselekvő énedet születési képletedben. Nap-Merkúr együtt: megértésből kiinduló cselekvés. Ami több puszta látszat-ténykedésnél.

A csillagos égen a Fiastyúk (Plejádok) csillagcsoportjánál talál egymásra Nap és Merkúr. Gyümölcsöző megvilágosodás, valós eredményeket fialó lépések. Együtt, egyszerre. Ezért lehet ugyan, mégsem érdemes külön halmazba pakolni a szellemi szikrák érkezését és a saját erőből indított tetteket.

Lehet tuningolni? Igen, lehet. Nevetéssel, kapcsolódásokkal. Nyitott, kíváncsi, felfedező attitűddel. A vággyal, hogy alkoss valami igazán jót. Azzal, hogy ezt meg is valósítod. Tudatodban a világosság, kezedben az erő, a falak pedig… Állnak, persze. De nem muszáj lerombolnod őket, meg is kerülheted, átugorhatod, alagutat áshatsz – ezer s egy módon juthatsz túl és előre.

Ideje indulnod.

kép: pixabay.com

ez a kép mindent elmond a mostani Nap-Merkúr együttállásról

Pin It on Pinterest

Share This