Új év, fogadalmak, fogyókúra, cetli, napló, január ötödikéig hemzsegő kocogók, aztán minden megy a régi kerékvágásban. A fogadalmak elhalványulnak, beleszürkülünk a hétköznapokba, valahogy minden erősebb nálunk és kezdünk ide-oda pofozott flippergolyóhoz hasonlítani. De muszáj ennek így lennie? Nem. Naná, hogy nem. Csak egy döntésen, saját döntésünkön múlik, mit választunk, milyen valóságot teremtünk magunknak. Egyik legfontosabb erény, mely a mai világban méltatlanul kevés figyelmet kap, az állhatatosság.

Ezen az estén körbejárjuk magát a fogalmat, mit is jelent állhatatosnak lenni görcsösség és csikorgó fogzománc nélkül, hogyan tud örömet, mindennapi létörömet adni a következetesség, majd egy meditáció keretében felébresztjük énünkben az állhatatos, egyen hátú, gerinces önmagunkat, hogy az új esztendőt már másképpen, szebben és eredményesebben, emelt fővel kezdhessük és élhessük meg.

Az égi segítséget egy egzakt Nap-Plútó-Vénusz együttállás adja, mely aznap a legerősebb; páratlan erőt adva a továbblépéshez, a haladáshoz, a fejlődéshez, megmutatva, hogy igenis örömmel és mosolyogva is lehet következetesen járni a saját utunkat és változtatni a boldogságunkért.

Jelentkezni a janos@ladonyijanos.hu e-mail címen tudtok; szépen, ám nyomatékosan kérem, hogy csak az jelentkezzen, aki tényleg és valóban ott tud lenni, látja előre az időbeosztását, hogy meg tudja oldani az időben érkezést. A részvételi díj 2.000,-Ft/fő, ami – az esemény fontosságára tekintettel kivételesen – előre utalandó; az utalás beérkezését követően fixálom az adott jelentkező helyét. A létszám a terem adottságai miatt korlátozott. A helyszín: TÉRA Stúdió 1031 Budapest, Nánási út 2/a. IV. emelet 61.

 

időpont: 2018. január 9. kedd 19:00.

https://www.facebook.com/events/539656946411698/

 

képek: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This