Őrült.
Komplett idióta.
Idegroncs.
Erős kifejezések, markáns jelzők. De miért is hangzottak el?
Adott egy teniszező, aki frusztráltságában, dühében szétverte a térdét az ütőjével (itt tudod visszanézni, kommentárokkal együtt: https://www.youtube.com/watch?v=F_gThDrRSQc). A konkrét eset alig egy hete, a Torinóban megrendezett ATP VB-n esett meg; ám az „elkövető” komoly előélettel érkezett Olaszországba. Mind az asztalra letett, pardon: a pályán mutatott teljesítmény, mind az indulatok kezelésének (?) terén. De ki is ő?
Kedves, nyugodt, mosolygós, végtelenül barátságos srác. Vékony és magas, loboncos üstöke alól ábrándos tekintet pásztázza a nagyvilágot. Humoros, hajlamos a viccelődésre. Elsőre és ránézésre talán senki nem mondaná meg, milyen erők szakadnak fel belőle, avagy milyen démon tör felszínre adott esetben a pályán. Hősünk neve Andrej Rubljov; a fenti kitörésekről és félelmetes tenyereseiről ismert.
Hős, akiből főhős is válhatna, ám az antihős-ség lehetősége is legyezgeti. Rajta áll. Persze nem sportszakmai okokból kértem mai segítőnknek ezt a huszonhat éves orosz ifjút. Sokat kritizált „ámokfutásai” ugyanis tükröt tartanak. Éppen ez zavar oly sokakat. Görbe és spirituális foncsorú visszapillantó. Mert megeshet, olyat lát meg az ember, ami talál – és nem szeretné.
Egy ideális világban persze nem is kellett volna írnom semmit. Te is, én is – valamennyien eszményi életet élnénk. A legfőbb torzsalkodást az okozná, hogy nem könnyen jutunk dűlőre a falu főutcájának fásításában. Te őszibarackot, én cseresznyét, a Dezső naspolyát, Manci pedig kékszilvát szeretne. Punktum. Indulat? Le kéne halászni a polc tetejéről a nagyi régi értelmező kéziszótárát és egy alapos leporolás után elolvasni, mit is jelent. Jelenleg azonban ’némi’ távolság tapasztalható a jelen és az utópisztikus jövőkép között. Addig pedig velünk és bennünk él időnként a harag, a frusztráció és társaik. Nem öröm, de tény. Amit illik és kell kezelni. Na de hogyan?
Szőnyeg. Besöpörheted alá. Igazi hungarikum. Ennek (is) köszönhetően bérelünk dobogós helyezést szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedések és a miattuk bekövetkező halálokok statisztikájában. Nem jó, nem működik, ez már a Napnál is világosabban látszik. Nem csak a Holdról, de Földünkről mindenképp.
Lehet inni. Itt sem panaszkodhatunk. Az ivás ugyanis tompít. Gyors fájdalomcsillapító, közkedvelt „gyógy”mód. Ám nem old meg semmit. Tibi atya ikonikus kocsmafali mondása igaz: megoldást nem tud adni, csak felejtést kínál. Ez sem járható út.
Kiszelepelés. Ez kell, enélkül zsákutcád dugájába dőlsz. Akadnak jobb és nem annyira követésre érdemes technikák. Andrej Rubljov ezért veri véresre a térdét. Nem mondom, hogy te is tegyél így. Azt viszont nem osztom, hogy ezért kötözni való bolondnak tartsák. Mert kiben nem él egy ilyen én-rész? Legfeljebb a megszégyenüléstől vezérelve soha, semmikor nem meri kicsit sem kimutatni. Ennek árát az előző két bekezdésben részletezve fizeti meg az illető.
Igen, ott a nyilvánosság ereje. Ám tedd a kezed a szívedre (az enyém is ott lenne, ha nem kéne közben pötyögnöm ezt a cikket): vajon hány fiatal kezdi ennek a képsornak a hatására csépelni saját magát egy teniszütővel? Kevesen. Nem valószínű, hogy társadalmi szinten mérhető károkat okozna. Akkor mégis miért olyan csípőből jövő az ítélkezés? És miért bocsánatosabb a földön vagy a hálótartó vason miszlikbe törni egy ütőt, ha eldurran a sportoló agya?
Mit kell ahhoz tenni, hogy ne a zsigeri elutasítás kapcsoljon be, ha valaki által szembesülök a frusztrációval? Ami azért zavar, mert bennem is ott mocorog, bujkál valahol?
Nem, ne tegyél kárt magadban. Soha nem buzdítanálak ilyesmire. De használd a tudatosságodat, érezd át és gondold végig, amit érdemes. És igen, sokkal üdvösebb lenne Rubljov sistergő kétszázas szerváiról, kiszámíthatatlan ütéseiről értekezni. Remek sportolónak tartom, aki nem egyszer nyilatkozott is a benne élő „sötét” erőkről. Abból sem csinált titkot, hogy indulatkezelési terápián is részt vett. Vajon ez miért kap kevesebb (szinte semmi) publicitást?
Nem kell, hogy magadra ismerj. Csak tudd, hogy ami zavar, az valahol húrt pendít benned. Egy vérző térd épp úgy, mint amikor egy nyomornegyeden utazol keresztül, vagy éppen erdőtűz után látod az elszenesedett facsonkok égre mutató, vádló ujjait.
Emlékezz: ítélkezni könnyű és gyors, tenni, cselekedni és változtatni erőt próbáló, késleltetett jutalmazással jár és gyakran erősíti az ellenszelet. Mégis megéri.
kép: pixabay.com
– ha tetszett a bejegyzés,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömet okozott,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
