Ez a soron következő rész. Izgalmas, mert betekintést enged a szemfényvesztő bűvész műhelyébe és megmutatja a titkait. Többek közt a befolyásolás mikéntjét, de azt is: nem minden manipuláció ördögtől való ordasság.

Közel egy év telt el az asztrokóklerekről szóló cikksorozatom kezdete óta. Ez a soron következő rész a legterjedelmesebb darab. Ám megéri kitartani, mert leleplez egy rakás terelést. Mondhatnám: fényt vetít spirituális vakfoltokra. Persze ennek nem mindenki örült:

Konkrétan ennek közzététele után kaptam a legtöbb mocskolódó üzenetet esztendővel évvel ezelőtt. Sebaj, elfér. Újra alá kell húzzam: nem a nevek a fontosak; ezúton is megkérlek, kerüld el, hogy kommentben konkrét nevet írsz három kérdőjellel. Úgyse fogom se megerősíteni, se megcáfolni. Mert maga a jelenség, a mechanizmus a lényeges, jóval kevésbé az elkövető. És igenis, hiszek abban, hogy még egy megátalkodott asztrokókler is tanulhat sorozatos hibáiból és akár jó útra is térhet. Hogy hogyan tenné, azt még én sem látom, de nem is az én dolgom. Íme, idézőjelek közé illesztve a cikk:

 

“Az asztrokóklerekről szóló sorozat harmadik, mai részében a manipulációról és a közösségi médiás jelenlétéről beszélünk.

Az első részben az alapokat fektettük le, megismerkedtünk magával az asztrokóklerrel. Számba vettük, hogyan fejlődik ki és miért káros ez a fajta jószág. Jósol és kinyilatkoztat, közben pedig a legkevésbé sem üdvös folyamatok zajlanak a háttérben. Ezen a linken éred el azt a cikket; javaslom, olvasd újra, mert a mai témához is támogatást ad: https://ladonyijanos.hu/amit-az-asztrokoklerekrol-tudnod-kell-1-resz/

 

A második epizódban a gyökerekről, iskoláról, eredetről és annak fontosságáról beszéltünk, ezt az írást itt találod: https://ladonyijanos.hu/amit-az-asztrokoklerekrol-tudnod-kell-2-resz/

Aki manipulál, az befolyásol. Maga a „manipuláció” kifejezés mára egyfajta ördögi felhangot kapott. Amikor meghallod, önkéntelenül is megtapogatod a tárcád, az értékeidet és megfogadod – téged senki nem hipnotizálhat, hogy belépj egy szektába, annak vezetőjére íratva a vagyonodat és havi penzumot vállalva. Pedig a helyzet közel sem ennyire koromsötét. Sőt.

„A manipuláció latin eredetű szó, “jelentése” kezelés, bánásmód. A manipuláció egyfajta befolyásolás, amelynek célja mások attitűdjének, a beállítódásának átformálása, a viselkedés, a cselekvés, az érzelmek és a kogníció megváltoztatása, átszervezése.”

forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Manipul%C3%A1ci%C3%B3

Manipuláció egyenlő befolyásolás, tehát aki manipulál, az befolyásol. Előjelek nélkül, ez egyszerű ténymegállapítás. A szándék milyensége dönti el, hogy üdvös vagy káros az adott szituáció. Két példán keresztül szeretném neked megmutatni, hogyan működik:

Közel a vizsga. Mindenki berezelve áll, a vöröshagymát idéző izzadságszag kezd átütni a finom parfümök felhőjén. Az ideges, kapkodó légvételeket csak időnként szakítja meg egy-egy mély sóhaj: a halálra szántak utolsó légvétele, amiből kihallod: történjen, aminek kell; inkább haljak meg, csak legyen már vége. Ezen múlik minden. Ha megfelelsz a megmérettetésen, szélesre tárul a lehetőségek kapuja, tiéd a világ és az örök üdvösség, plusz életed végéig busás járadékot és heti három meggyes pitét fizetnek. Bukás esetén azonban megnyílik a föld alattad. Előbb megnyúznak, majd eleven húsodat frissen kifejtett parajdi sóba forgatják. Jól bepácolnak, majd lassú tűzön pecsenyepirosra sütnek, hogy a poklok legrusnyább ördögei rágcsáljanak meg csonka fogsorukkal. Lassan és értelemszerűen fájdalmasan. Adott tehát egy rettenetesen feszült helyzet. Ha elkezded halkan dúdolni az Aida győzelmi indulóját, ha viccet mesélsz, ha bármilyen technikával oldod a feszültséget, akkor bizony manipulálsz. Befolyásolod a pillanatnyi hangulatot, de építő elhatározással, hogy csökkenjen a stressz szintje, lehetőséget nyitva a remek teljesítmény előtt. Ez okés, ellentétben a következő változattal.

Ismét megmérettetési szituáció, ám ezúttal az interjúk utolsó köre. Számos teszt, beszélgetés, helyzetgyakorlat áll mögötted – ahogy a másik kilenc jelentkező mögött is. Most dől el minden. Egyvalaki révbe ér, a többitől elköszönnek, egyben újabb kudarcot és egy csomó elpazarolt időt, energiát könyvelhet el. És te rákezdesz. Először csak magadban és magadnak, de hangosan elmélkedsz. Csupa destruktív dolgot hordasz össze, majd felállsz és egytől egyig mindenkit fikázol egy kicsit. Ő túl szőke. A másik éppenséggel túl fiatal, vagy már galambosra őszült. A negyediken nincs sapka, az ötödik pedig csak füstszűrős cigivel kínál meg. Mérgező légkört kavarsz és a többiek észrevehető gyenge pontjait támadod. Magyarul: alantas szándékkal és galád módon manipulálsz.

Immár látod a különbséget: drámai tud lenni befolyásolás és manipuláció között. Önmagában eszköz, a szándék a meghatározó. Az asztrokókler persze tudja mindezt és él is vele vastagon. Jellemzően visszaél.

Manipuláció nélkül egyetlenegy asztrológiai/asztrozófiai előrejelzés sem íródhat meg. Ezt tudnod kell. Máris szemléletem egy remek példán keresztül. Segítségemre a következő telihold siet. A róla szóló, minden befolyásolástól mentes komplett tudósítás így szólna:

„Telihold, tehát a Bika jelének 13 fok 17 percénél járó Nap egzakt módon áll szemben a Skorpió jelének 13 fok 17 percénél haladó Holddal. Ideje: 2023. június 4. vasárnap 5 óra 40 perc.”

Ennyi. Talán még – szigorúan csak a csillagnevek feltüntetésével – lehetne szólni a fényábrákban értelmezett háttérről. Ha azonban csak annyit hozzáír az ember: „érzelmes telihold,” máris felüti a fejét a manipuláció. Ha valaki a Nap útjára vetített, szakszóval ekliptikai pozíció alapján tudja, milyen teliholdra készüljön, nem fog előrejelzést olvasni, legfeljebb kedvtelésből. Mindenki másnak segít az értelmezés, ám az már önmagában is valamilyen (de mindenképpen érzelmi) hatást vált ki. Logikusan végig tudod gondolni; ez pont egy vitathatatlan tényszerűség.

Egy előrejelzés tehát mindenképpen és szükségszerűen befolyásol. A kérdést az dönti el: mi a manipuláció szándéka és milyen vektorú? Felfelé, az ég, azaz a magas szintek felé mutat, vagy a varangy potroha alá céloz? Emelni vagy lenyomni akar? Aki jegyzi, azért akar hatni rád, hogy a legtöbbet és legjobbat hozhasd ki belőle, vagy azért, hogy istenítsd őt – különösen a rettegő, jelentéktelen porszem nézőpontjából? Súlyos kérdések, de a rájuk adott válasz dönti el, adott írás kóklermunka-e.

A cél szentesíti az eszközt. Ez az asztrokókler egyik legfőbb jelszava. Hatást gyakorolni, megkérdőjelezhetetlennek tűnni. A csavar fejét azonban észreveszed: bár éppen azt írja, hogy még neki se higgy, de a szövegkörnyezetből kitűnik: azt sugallja, ő az egyetlen igaz, hiteles forrás. És máris ráléptél az elbizonytalanodás útjára. Ahol túlzások mentén sétálsz a sötét erdő sűrű mélyére.

Felelőtlenség. Ha ez a kifejezés bukkant fel előtted, igazad van. Abszolút az, de a cél érdekében bármit kész bevetni a kókler. Ilyesmi mondatokra gondolj:

„Nehéz időszak következik.”

„Senki nem vonhatja ki magát bizonyos égi állás hatása alól.”

„Ez a kozmikus történés jóval meghaladja az ember szabad akaratát.”

A sort végtelen hosszúságban folytathatnám, de csak eggyel toldom meg, ez a személyes kedvencem: „sok halállal fogsz találkozni.” Ha nem sírásó, temetkezési vállalkozó, patológus, esetleg boncmester vagy, akkor megdermedsz és az elképzelhető legrosszabbra készülsz. Mert a kókler rád olvasta. Megtörtént eset. De nem csak ennyiben áll a működése.

Több száz elemzéssel a hátam mögött csinos gyűjtemény áll a rendelkezésemre. Ebből szemezek, a tizenkét életházban elhelyezkedő égitestekre vonatkozó egymondatos kinyilatkoztatásokból. Közös bennük, hogy mélyre mentek; az illetőnek nem kevés munkájába került, hogy tovább tudjon lendülni. De a közlés pillanatában elérte a kellő drámai hatást, tehát az asztrokókler aratott. Íme, a példák, házanként kiragadva:

Nap az I. házban: „te alapvetően egy egoista f@sz vagy.”

Vénusz a 2. házban: „kiirthatatlan hajlam él benned a harácsolásra.”

Mars a 3. házban: „előbb ütsz, aztán kérdezel.”

Hold a IV. házban: „tyúkanyó vagy, megfojtod a környezetedet a rátelepedő gondoskodásoddal.”

Uránusz az 5. házban: „egy igazi perverz szexuális ragadozó él benned.”

Merkúr a 6. házban: „javíthatatlan, kényszeres pedantomán vagy.”

Szaturnusz a VII. házban (sajnos ez a „sláger”): „felejtsd el, hogy valaha is boldog párkapcsolatod lesz, legalábbis ebben az életedben.”

Neptunusz a 8. házban: „egy kis alkohol és máris körülöleled és kibéleled magad a folyékony érzelmi biztonsággal.”

Nap a 9. házban: „te mindenkinek osztod az észt, bárki másnál jobban tudod, kinek mit kéne tennie.”

Plútó a X. házban: „képtelen vagy bárkivel is együttműködni; csak másokon átgázolva tudsz előrejutni.”

Hold a 11. házban: „igazi elcseszett Teréz anya akarsz lenni, aki együtt sír mindenkivel, de soha semmit nem csinálsz a hamis együttérzésed mutogatásán kívül.”

Jupiter a 12. házban: „hiába tudsz annyit, senkivel nem vagy hajlandó megosztani.”

Még egyszer: ezek kóklermondatok, kókler-fordulatok. Csupán illusztrációs célból írtam le őket, még véletlenül se gondold, hogy bármelyik is igaz lenne rád, ha netán egy planéta éppen adott házban trónol a születési képletedben. Ám ennyi ízelítő is elég volt ahhoz, hogy felsejleni lásd a zsákutcák és a komor kétségbeesésbe vivő alagutak kusza szövedékét egy-egy kókleres elemzés, konzultáció nyomán.

Ismerd fel a befolyásolás irányát és szándékát. Ezt legegyszerűbben úgy teheted meg, ha megvizsgálod magadban, adott közlés mit hoz a felszínre. Ennek alapján pedig a legbölcsebb döntést hozhatod meg. Ha nem passzol személyes értékrendedhez, akkor érdemes integetve búcsút inteni a kókler-energiának. Ellenben, ha tetszik, ha szórakoztat, lelked rajta. Senki nem tilthatja meg, hogy kóklert olvass, ahogyan azt sem, hogy rágyújts egy cigire. Csak légy tisztában a következményekkel. Most pedig lássuk, hogyan ölt testet kóklerünk a közösségi médiában!

Kinyilatkoztat – erről már beszéltünk. Ezzel az is együtt jár, hogy nem szeretne az övétől eltérő véleménnyel szembesülni. A facebook például remek eszközt kínál a számára: korlátozza a hozzászólókat. Itt kezd a dolog igazán érdekessé válni. Ezt ugyanis (célzott, szelektív) cenzúrának hívják.

A trollt ki lehet tiltani. Aki trollkodik, akár még esélyt és figyelmeztetést is kaphat, de él a lehetőség, hogy nem csak adott profilján, de minden másik, később általa létrehozott személyiségét is kitiltod az oldaladról. Drasztikus, ám végleges megoldás. Ha valaki trágár, politikai, szexuális, vagy egyéb okokból vállalhatatlan, nem kívánatos tartalommal szemeteli tele a kommentszekciót, tiltható. Emiatt tehát nem indokolt korlátozni a hozzászólók körét.

Rögzíthető, hogy se nem olvasod, se nem reagálsz a hozzászólásokra. Többen alkalmazzák: legfelül rögzített bejegyzésben közlik: adott oldal egyszerű, azaz egyirányú közzétételi eszköz. Ugyan él a hozzászólás lehetősége, de a profilt üzemeltető egyértelműen jelezte: nem olvassa a kommenteket. Úgy működik, mint egy rádió, vagy egy klasszikus, papír-alapú magazin: hallgatod, olvasod, de se a tapsod, se a morgásod nem jut el a készítőkhöz. Látod: ismét nincs alapja megválogatni, ki tehet megjegyzést.

A harmadik út a kókleré: a korlátozás lehetőséget biztosít, hogy csak a szépet és a jót lássa a „nép.” Azaz kiszűri a kérdőjeleket, a fejcsóválást, az esetleges szakmai bakikra való rákérdezést. Ezért ő kitörő örömmel használja a facebook ezen funkcióját; számára a túlélést biztosítja. Fenntartja ugyanis a hitelesség látszatát; segít a ködöt gerjeszteni és az illúziót életben tartani. Ideig-óráig legalábbis.

Alapvető bizonytalanság – erről árulkodik a hozzászólások önkényes mazsolázása. Tudnod kell: egy becsületes asztroszaki ilyesmit nem tesz, tehát minimum elgondolkodtató, ha ilyesmibe futsz bele.

Hibázni lehet. Többször leírtam, megerősítem most is: követtem el komoly, súlyos szakmai bakit. Egyáltalán nem örülök neki és a legkevésbé sem vagyok rá(juk) büszke. De megtörtént, elkövettem, égett az arcbőröm és izzadtam miattuk. Ami közös bennük: mindből tanultam. Mindegy, hogy nagyképűségből vagy figyelmetlenségből követtem is el, de a tanítást megkaptam. Vállalom érte a felelősséget – ebben különbözök egy asztrokóklertől. Ebben is.

Az asztrokóklerekről szóló sorozat negyedik, befejezőnek tervezett részében összegezünk és pár konkrét esettanulmányt írok le, hogy a maga valójában lásd az asztrokókler működését.

Napokon belül érkezik ez az epizód is: a maihoz és az előzőkhöz hasonlóan – véleménycikk. Kívánom, hogy az eddigiek is hozzanak értékes, támogató felismeréseket és vezessenek bölcs döntésekhez.”

kép: pixabay.com

– ha tetszett a cikk,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

 

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

első, eredeti közlés: 2023. május 26.

Pin It on Pinterest

Share This