A címben szereplő mondat Szepes Máriától származik, és hálás szívvel gondolok rá, valahányszor eszembe jut ez az esszenciális bölcsessége.
Vajon csodának számít, hogy képesek vagyunk úszni, fennmaradni a víz tetején? Az emberiség nagyobb hányada képes úszni, viszonylag könnyedén megtanulta, milyen mozdulatokkal, technikákkal tud a víz színén maradni és haladni egy általa választott irányba. Ha bízunk magunkban, a tudásunkban, ha használjuk megtanult úszási képességünket, fennmaradunk a víz felszínén, akár egy méter mély gyermekmedencében, akár a Marianna-árok fölött úszunk. Nem az alattunk lévő vízoszlop magasságától függ az úszni tudásunk. Ha egyszer rég, kisgyermekként megtanultunk úszni, később már soha nem merül fel, hogy megbízhatok-e a vízben, és ma is képes leszek úszni az elmerülés veszélye nélkül. Nem gondolkodunk azon, hogy minél többet úsztunk, annál nagyobb az esélye, hogy egy szép napon arra ébredünk, elillant az úszástudásunk. Ilyen nincs, ez nem elfelejthető tanult képességünk. Aki ebben az életében nem tanult meg úszni, ő is azonosulni tud a fenti gondolatokkal, mert az úszás elsajátítása számára is hihető és reális, nem különleges képességeket, készségeket igénylő sport, mint a kötéltáncolás vagy a toronyugrás.
De vajon nem veszélyes az úszás? A víz annyi hajót nyelt el, emberek légiói vesztek bele, mégis újra és újra belemártózunk és félelem nélkül merülünk meg benne? Miért? Miért nem félünk tőle? Hiszen ugyanaz a molekula pusztított, öntött ki, ölt és rombolt?
Mennyivel félelmetesebb a szabad élet? Miért gondoljuk, hogy szabadon élni nehezebb megtanulni az úszásnál? A szabadság és a víz közül utóbbi végzett nagyobb pusztításokat, mégis az előbbitől félünk, mint a tűztől, képzavarral élve. Miért? Miért nehezebb felépíteni a bizalmat, hogy nem merülünk el a szabadság habjaiban?
Tegyünk rendet odabent, szenteljünk időt rá, hogy ezt az aprócska kérdést megrágjuk, csócsáljuk szánk íze szerint. Ha egyszer képesek vagyunk egy analóg tevékenységre az önmagunkban való kételkedés szikrája nélkül, miért gondoljuk, hogy más vonalon képtelenek vagyunk rá?
Ugye, hogy nincs rá ésszerű magyarázat?
Engedjétek meg, hogy visszatérjek a címre, Szepes Mária néni nagyszerű gondolatára: ha a víz felszínén maradni és lubickolni hétköznapi és reális dolog, akkor szabadon élni miért csoda?
Csoda = realitás. Ennyi az egyenlet, ismeretlen nincs benne.
kép: pexels.com
