Csütörtök reggel a Bak jelében áll együtt Nap és Hold, azaz újhold köszönt ránk. A naptári év végéhez közeledve amúgy is előtérbe kerül a mögöttünk lévő időszak összegzése, most pedig kiváltképpen hangsúlyt kap az alázat, a testi-lelki-szellemi szinten egyaránt mélyen átélt és átérzett alázat szerepe, amivel valódi életfeladatunkat végezzük. A lépések mindegyike egyaránt fontos, ennek tudatosságában nem lehet túlzásba esően megújulni.

Az idővel való viszonyunkban való megújhodás talán a leginkább gyümölcsöző hajtása a mostani újholdnak: képesek vagyunk a korábbi mintákat felülírva magasabb szinten működtetni az időhöz fűződő viszonyunkat. Kiszolgáltatott, huzalszálakon rángatott bábból lépésről lépésre érhetünk el az idejét kézben tartó, a minőségi idő fontosságát felismerő és kiélvező ember állapotába. Az időnek való kiszolgáltatottságból kiszabadulás az egyik legfontosabb lépésünk a szabadság felé vezető úton.

161229ujhold

A lelki érintettség jelenléte abszolút indokolt az újhold idején, most pedig a Halakban járó Marstól érkező fényszög inspirációja tovább erősíti ezt a vonulatot. A legmélyebb bugyrokban található titkaink megértése hozza a megújulás lehetőségét. Az pedig, hogy „szimpla” felismerés helyett a cselekvéshez szükséges erő is rendelkezésünkre áll, hab a tortán. A jó és kellő időben megtett, mély lelki töltettől vezérelt lépések bizton szebb és jobb, új minőségbe emelnek.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This