Péntektől vasárnapig rajzolódik ki az égen egy csodálatosan szép háromszög, melynek csúcsain a Nap, az Uránusz és a Szaturnusz fénylenek, az emelkedés erejét pedig az őket egymáshoz fűző trigonok, szám szerint három adja. Ahogyan június elején egy víz elemű triangulumnak örvendezhettünk, annak minden szépségével, a mostani hármas összefűződés föld elemű, hiszen a Nap a Szűz jelében jár, az Uránusz a Bikában látszólagosan hátrál, ahogyan a Szaturnusz is retrográd mozgást végez a Bak cikkelyében.

A trigonban ott a jobbá tevés és a felemelés inspirációja, amikor pedig három trigon dolgozik egyidejűleg, akkor ezek az erők minimum köbre emelődnek. A kirajzolódó egyenlő oldalú háromszög az erők egyenrangú működtetését is megmutatja, hiszen bármelyik oldalára is állítom ezt a formát, mindig ugyanolyan alakzatot kapok, nincs „főnök” a csúcson, vagy pedig mindenki főnök. Ezt a leegyszerűsített képet persze árnyalja, hogy az egyik résztvevő éppen központi csillagunk, cselekvő énünk égi megjelenítője, a Nap, mert azért mégiscsak ő a középpont. Ez a lelkesítő, inspiratív energia érezhetően terel bennünket a növekedés, a dolgok jobbá tevése felé; aktív cselekvőként kívánjuk, hogy részesei legyünk a folyamatnak.

A részletekben való elveszés helyett vegyük észre, hogy itt és most mindhárom föld-típusú energia a szolgálatunkba áll. Felszabadulva és megtisztulva visszatérnek a termékeny erőink (és persze a zseniális sugallatok), hogy gyümölcsöző módon működtessük őket (retrográd Uránusz a Bikában), képesek vagyunk a jó időben összeszedetten és céltudatosan tenni a kikristályosodott tapasztalataink alapján a valódi megoldásokért (Bak Szaturnusz); azt pedig tisztán látjuk, mit kell érdemes helyre tennünk, elrendeznünk, felfényesítenünk (Szűz Nap). A képlet végtelenül egyszerű, nekünk az égvilágon semmi más dolgunk nincs, mint behelyettesíteni önmagunkat és élvezni az emelő kozmikus erők földi megnyilvánulását. Ja és mindezt széles mosollyal kinyilvánítani.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This