2020. ápr 21. 0

Biztosan jó kapcsolatban élsz?

Oly’ sok más mellett az őszinteségre is tanít a mostani időszak. Leírni sem merem, hányszor emlegettem az idei év kapcsán a változtatás szükségességét; legyen elég annyi, hogy kevesebb ujjal rendelkezem, kézen-lábon egyaránt. Mára egy rázósabb téma érkezett, mégpedig a kapcsolatok próbája. Már nem csak hetekben, de hónapszámban is mérhető a megváltozott világ ideje. Aki tud, otthon és otthonról dolgozik, a gyerekek pedig választás nélkül kényszerülnek a házi tanulásra. Ez a helyzet felgyorsítja a történéseket kapcsolaton és családon belül egyaránt. Elképzelhető, hogy az elmúlt évek során kizárólag nyaraláskor töltöttél annyi időd a pároddal és a gyereke(i)ddel, mint most. Ez azonban tervezett és – remélhetőleg – várt alkalom volt, telis-tele ingerekkel. Egy vakáció pont erről szól: pihenünk, de máshol, mint az otthonunk. Elutazunk, kizökkenünk, változik az életritmusunk, a környezetünk egy-két hétre. Ebben a szituációban élvezzük, hogy nincs főnök és munka, a suli távoli (rossz) emlék csak, így jó élményként, élvezetesen – emiatt igen gyorsan – eltelt, szép emlékké konvertáljuk a nyaralást. Most nem ezt tapasztaljuk. Együtt vagy a társaddal, akár tetszik, akár nem. Nincs munkahelyi pletyka, sörözés a haverokkal, csajos délutánok – helyette van intenzív otthonlét. A hobbik gyakorlása is csorbul és sorozatokat sem lehet vég nélkül bámulni.

Smink nélkül látod a másikat: nem az arcának ráncaira és pigmentfoltjaira gondolok, hanem a valós énjére. Nem hullámzik előtted a tenger szemet gyönyörködtetően, és félpanzióra sem fizettél be a szállodában. A mindennapi környezetedben, az otthonodban (rosszabb esetben az ingatlanodban…) élsz együtt a másikkal. Ez a helyzet felszínre hoz minden olyan defektust, amit eddig és „átlagos” körülmények között a szőnyeg alá söpörtél. Lásd meg, ez nem rossz: alkalmat ad, hogy felismerd, miért okoz neked rossz érzést; mit és hogyan tükröz. Zárójel: ez akkor is igaz, ha egyedül élsz és a saját hülyeségeid bosszantanak. Azok is üzennek és sugallják, hogy a felismerésük, tudatosításuk, feloldásuk mentén haladva szolgálnak téged. Eljuthatsz oda, hogy nem bírod elviselni a másikat. Lehet, itt és most szembesülsz azzal, hogy hibát követtél el, amikor ezt az embert passzíroztad be a „társ” dobozodba – pedig akkor is láttad, nem tettél mást, mint óvodásként gyömöszölted a nem odaillő kockát a formaegyeztető környílásába. Hoppá. De mit lehet ilyenkor tenni?

Emlékezz: ha jól akarsz működni, összhangban a kozmikus hatásokkal, akkor változtatsz. Ez nem okvetlenül azt jelenti, hogy elköszönsz a másiktól és új kapcsolatban görgeted tovább ugyanezt a diszharmonikus energetikát. Az is változtatás, amikor ki tudod mondani a másik (és persze önmagad) előtt, hogy elb@sztad elrontottad. Igen, lehet, hogy csak ennyit kell tenned: beismerni, hogy valamit a természet ellen erőltettél. Van úgy, hogy már ettől kisimulnak a dolgok, ám elérkezhetsz oda is, amikor a szakadék áthidalhatatlan. Dönthetsz: megalkuszol, építed a kompromisszum-kártyaváraidat, vagy végre megteszed a lépést. Tudatosítsd, hogy a közös sz@r baj nem tart össze egyetlenegy kapcsolatot sem, legfeljebb ideig-óráig, túl magas áron. Az előző válság idején jolly-jokerként alkalmazott „üljünk fel a repülőre, menjünk ki Angliába és minden megoldódik” nem tette rendbe a megromlott, alapjaiban is korhadó kapcsolatokat, csak még jobban felgyorsította az eróziós folyamatokat. A közös ellenség átmenetileg össze tud tartani különböző típusú és értékrendű embereket, de erre boldog jövőt alapozni – nos, ez szerintem orosz rulett.

Ha kibírhatatlan, elviselhetetlen a másik és bármennyit is beszéltek róla, nem változik semmi – ideje visszaadni egymás szabadságát. Ennél jobb időszak, lehetőség ritkán adódik. A gyerekekre hivatkozva együtt maradni – ennek is borsos ára van, nem csak a pár két tagjának elmulasztott boldogsága miatt, hanem a mintaadás minősége okán. Azt lássa a gyerek, hogy apa és anya egy kanál vízben megfojtaná egymást, jobb esetben csak közömbösek, szeretettelenek és unatkozva kacsintanak jobbra és balra? Tényleg ez a jobb, a „család” együtt maradásáért megkötött alku keretében, vagy az, hogy apa és anya szabad; kész egy korábbi, rossznak bizonyult döntést felismerni, bevallani és változtatni? Lehet, hogy a gyermeknek jobb azt látni: bár külön mentek, de keresik és – jó eséllyel – megtalálják a boldogságukat, mint egy közös mocsárban, egymás torkát szorítva, dülledt szemmel süllyedni egyre mélyebbre?

Hallottam olyan fiatal párokról, ahol egy-két évnyi házasság után most tudatosult, ez így nem mehet tovább. Tényleg ér annyit a közös jelzáloghitel, a vagyonka védelme, a babaváró, hogy évtizedekre bebetonozd magad egy most is, általad is látott érzelmi gócba? Attól, hogy kevés számú jó példát látsz, még tudnod kell, hogy ez nem verseny és a saját boldogságodért te, csak és kizárólag te vagy felelős. Ha lépned kell, most léphetsz. Emlékezz arra is: aki nem ugrik önként, azt előbb-utóbb lökik. Vajon jó ötlet ezt megvárni?

képek: www.pinterest.com

Szólj hozzá(nk)!