2018. nov 07. 0

Bölcsesség, bőség és szeretet

Csütörtökön, egy napon lép át a Nyilas asztrológiai jelébe a Jupiter és ekkor áll együtt a Skorpió csillagképének szívével a Merkúr. A Nyilasba megérkező Jupiterről és az őt itt-ott övező, abszolút alaptalan félelmekről már esett szó korábban, érdemes újra átolvasni az ott leírtakat. A Kozmoszban semmi sincsen véletlenül, a jegyváltáshoz „árukapcsolásként” odabiggyesztette az Univerzum a legmagasabb rezgésű szeretet jelölőjével találkozó és szorosan összeölelkező Merkúrt, hogy ezt alaposan és mélyen megérthessük.

A Jupiter hazaérkezik, a Nyilas asztrológiai szeletének uraként kevés helyen érzi jobban magát, mint itt. A szeretet bölcsességének égi vándora a magas tudás és az iskolában meg nem tanulható valódi ismeretek jelébe érkezve egészen magasztos, fennkölt energiákat ébreszt. Nyilas Jupiter idején mindig erősödik a tudásvágy és egyben a „tanításvágy” is, még ha a nyelvtan nem is ismeri ezt a fogalmat. A tanításvágy tesz bennünket tanítóvá: amit mi tudunk, azt örömmel, szívesen adjuk át azon társainknak, akikkel együtt haladunk, de ők még korábbi kilométerköveknél járnak; itt éljük meg, az a tudás, ami bennünk van (és helytelenül érezzük sokszor kevésnek és sekélyesnek), felnyithatja mások szemét és születhet belőlük életet megváltoztató szikra. Fontos, hogy nem kéretlenül és nem erőszakosan, legfőképpen pedig nem kioktatva adjuk át, ami a mi tarisznyánkban már benne lakozik, társunkéban pedig még nem. Ismételjük, mantra-szerűen a címszavakat: szeret, bölcsesség, tudás. Ez a szent hármasság minden, ego-vezérlet okoska-késztetést a kinyújtott segítő jobb energiájává képes transzformálni.

Észrevehetjük, hogy erősödik az igazságérzetünk is. Jó odafigyelni, hogy ne mi akarjunk igazságosztók és seriffek lenni; az önbíráskodás alacsony szint. Az igazsággal a köznapi, jogi keretrendszernél tágabb értelemben működünk együtt, az isteni igazság és a kozmikus törvények torzításoktól mentes szűrőjén keresztül látjuk a dolgokat és embertársainkat. Ez a szemléletmód pedig – milyen furcsa… – mentes az ítéletességtől. Az igazság elfogadást ad, ez is a Nyilas Jupiter egyik áldásos „mellékhatása”. Érkezik még tudással átitatott bőség, áradóan, hiszen ez a bolygó nem a csurran-cseppen csapatában játszik. Apropó, csapat: azt is megfigyelhetjük, hogy jobban és eredményesebben tudunk csapatban játszani, azaz játszani és nem görcsökkel elhalmozottan, kényszerből együtt vergődni. A Nyilas Jupiter energiái a magas minőségű csapatban működést is ösztönzik, felébresztik; egy klasszikus magányos farkas is megélheti a falka adta biztonságot, örömöt és eredményesség-növekményt.

A Skorpió csillagkép legfényesebb, alfa csillagával, az Antaressel találkozó Merkúr pedig különös módon nyitja meg a szívünket: a lélek szeretetét csempészi gondolatainkba, kommunikációnkba. Megfigyelhető, hogy ilyenkor számunkra is meglepő módon tudunk szeretettel fordulni mások felé (persze önmagunk felé is), ez a fajta vegytiszta, esszenciális szeretet beburkolja szándékainkat és befészkeli magát szellemiségünkbe. Ha valami nagyot szeretnénk alkotni, akkor azt jó csütörtökre időzíteni, ahogyan a komoly jövőtervezést is, mert ekkor elképesztően jó energiák segítenek benne.

 

képek: www.pinterest.com

Szólj hozzá(nk)!