Browsing posts in: Blog
2020 ápr 22 0

Hogyan újulhatunk meg termékenyen?

Csütörtökön kora hajnalban találkozik Nap és Hold a Bika asztrológiai jelében, azaz újhold virrad ránk. A felkelő Nap sugaraival ihatjuk be a termékenységet, az életet adó, tápláló és erősítő energiákat, amiket nem csak átérzünk, de konkrétan meg is élünk. Ha tehetjük – és miért ne tehetnénk -, menjünk ki a szabadba és legalább egy rövidke ideig álljunk mezítláb az édes anyaföldön. Ez az összekapcsolódás – túl azon, hogy egy igazán harmonikus, természetes földelést ad – testesíti, valósággá emeli az élettel, a földdel való kapcsolatot. Zokni, harisnya nélkül, puszta talppal a harmatos földre állva élhetjük meg Weöres Sándor „alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra” nagyszerűségét. Rossz szóviccel: létrahozzuk, akarom mondani, létrehozzuk a hídságunkat, amivel az égi erőkkel összhangban, két lábbal a földön állva teremtünk. Vegyük észre, a Bikában ez nem csak hangsúlyos, de nagyszerű is; embertest nélkül nemigen tapasztalható csodákat adva.

A csillagok világába tekintve a Kos Tejútra néző fejét kirajzoló csillagoknál találkozik cselekvő énünk és lelkiségünk képletbeli megjelenítője. Vezérlő elvként formálódik bennünk, hogy nemes, méltó módon teremtsünk; amolyan igazi, isteni jellegűen. Ha eddig ezt másképp működtettük volna, remek alkalom a megújulásra – és egyben a szintemelkedésre is – a csütörtöki virradat.

kép: www.pinterest.com

2020 ápr 21 0

Biztosan jó kapcsolatban élsz?

Oly’ sok más mellett az őszinteségre is tanít a mostani időszak. Leírni sem merem, hányszor emlegettem az idei év kapcsán a változtatás szükségességét; legyen elég annyi, hogy kevesebb ujjal rendelkezem, kézen-lábon egyaránt. Mára egy rázósabb téma érkezett, mégpedig a kapcsolatok próbája. Már nem csak hetekben, de hónapszámban is mérhető a megváltozott világ ideje. Aki tud, otthon és otthonról dolgozik, a gyerekek pedig választás nélkül kényszerülnek a házi tanulásra. Ez a helyzet felgyorsítja a történéseket kapcsolaton és családon belül egyaránt. Elképzelhető, hogy az elmúlt évek során kizárólag nyaraláskor töltöttél annyi időd a pároddal és a gyereke(i)ddel, mint most. Ez azonban tervezett és – remélhetőleg – várt alkalom volt, telis-tele ingerekkel. Egy vakáció pont erről szól: pihenünk, de máshol, mint az otthonunk. Elutazunk, kizökkenünk, változik az életritmusunk, a környezetünk egy-két hétre. Ebben a szituációban élvezzük, hogy nincs főnök és munka, a suli távoli (rossz) emlék csak, így jó élményként, élvezetesen – emiatt igen gyorsan – eltelt, szép emlékké konvertáljuk a nyaralást. Most nem ezt tapasztaljuk. Együtt vagy a társaddal, akár tetszik, akár nem. Nincs munkahelyi pletyka, sörözés a haverokkal, csajos délutánok – helyette van intenzív otthonlét. A hobbik gyakorlása is csorbul és sorozatokat sem lehet vég nélkül bámulni.

Smink nélkül látod a másikat: nem az arcának ráncaira és pigmentfoltjaira gondolok, hanem a valós énjére. Nem hullámzik előtted a tenger szemet gyönyörködtetően, és félpanzióra sem fizettél be a szállodában. A mindennapi környezetedben, az otthonodban (rosszabb esetben az ingatlanodban…) élsz együtt a másikkal. Ez a helyzet felszínre hoz minden olyan defektust, amit eddig és „átlagos” körülmények között a szőnyeg alá söpörtél. Lásd meg, ez nem rossz: alkalmat ad, hogy felismerd, miért okoz neked rossz érzést; mit és hogyan tükröz. Zárójel: ez akkor is igaz, ha egyedül élsz és a saját hülyeségeid bosszantanak. Azok is üzennek és sugallják, hogy a felismerésük, tudatosításuk, feloldásuk mentén haladva szolgálnak téged. Eljuthatsz oda, hogy nem bírod elviselni a másikat. Lehet, itt és most szembesülsz azzal, hogy hibát követtél el, amikor ezt az embert passzíroztad be a „társ” dobozodba – pedig akkor is láttad, nem tettél mást, mint óvodásként gyömöszölted a nem odaillő kockát a formaegyeztető környílásába. Hoppá. De mit lehet ilyenkor tenni?

Emlékezz: ha jól akarsz működni, összhangban a kozmikus hatásokkal, akkor változtatsz. Ez nem okvetlenül azt jelenti, hogy elköszönsz a másiktól és új kapcsolatban görgeted tovább ugyanezt a diszharmonikus energetikát. Az is változtatás, amikor ki tudod mondani a másik (és persze önmagad) előtt, hogy elb@sztad elrontottad. Igen, lehet, hogy csak ennyit kell tenned: beismerni, hogy valamit a természet ellen erőltettél. Van úgy, hogy már ettől kisimulnak a dolgok, ám elérkezhetsz oda is, amikor a szakadék áthidalhatatlan. Dönthetsz: megalkuszol, építed a kompromisszum-kártyaváraidat, vagy végre megteszed a lépést. Tudatosítsd, hogy a közös sz@r baj nem tart össze egyetlenegy kapcsolatot sem, legfeljebb ideig-óráig, túl magas áron. Az előző válság idején jolly-jokerként alkalmazott „üljünk fel a repülőre, menjünk ki Angliába és minden megoldódik” nem tette rendbe a megromlott, alapjaiban is korhadó kapcsolatokat, csak még jobban felgyorsította az eróziós folyamatokat. A közös ellenség átmenetileg össze tud tartani különböző típusú és értékrendű embereket, de erre boldog jövőt alapozni – nos, ez szerintem orosz rulett.

Ha kibírhatatlan, elviselhetetlen a másik és bármennyit is beszéltek róla, nem változik semmi – ideje visszaadni egymás szabadságát. Ennél jobb időszak, lehetőség ritkán adódik. A gyerekekre hivatkozva együtt maradni – ennek is borsos ára van, nem csak a pár két tagjának elmulasztott boldogsága miatt, hanem a mintaadás minősége okán. Azt lássa a gyerek, hogy apa és anya egy kanál vízben megfojtaná egymást, jobb esetben csak közömbösek, szeretettelenek és unatkozva kacsintanak jobbra és balra? Tényleg ez a jobb, a „család” együtt maradásáért megkötött alku keretében, vagy az, hogy apa és anya szabad; kész egy korábbi, rossznak bizonyult döntést felismerni, bevallani és változtatni? Lehet, hogy a gyermeknek jobb azt látni: bár külön mentek, de keresik és – jó eséllyel – megtalálják a boldogságukat, mint egy közös mocsárban, egymás torkát szorítva, dülledt szemmel süllyedni egyre mélyebbre?

Hallottam olyan fiatal párokról, ahol egy-két évnyi házasság után most tudatosult, ez így nem mehet tovább. Tényleg ér annyit a közös jelzáloghitel, a vagyonka védelme, a babaváró, hogy évtizedekre bebetonozd magad egy most is, általad is látott érzelmi gócba? Attól, hogy kevés számú jó példát látsz, még tudnod kell, hogy ez nem verseny és a saját boldogságodért te, csak és kizárólag te vagy felelős. Ha lépned kell, most léphetsz. Emlékezz arra is: aki nem ugrik önként, azt előbb-utóbb lökik. Vajon jó ötlet ezt megvárni?

képek: www.pinterest.com

2020 ápr 20 0

Hol kezdődik az ember?

“Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen.”

Hamvas Béla

kép: www.pinterest.com

2020 ápr 19 0

Mit hoz a Bikába lépő nap?

Vasárnap délutántól a Bika asztrológiai jelében folytatja égi útját a Nap. A második tavaszi jegy fix, földes elemű; az anyagban való teremtés és termékenység mintázatát képviseli. Az emelkedés és termékenység testesül életünkben; még akkor is, ha pillanatnyilag a jogi keretek némileg korlátozhatják is a mozgásunkat. Fontos tudatosítani, hogy ez csak a fizikai testünk helyváltoztatására hat ki; a lelkünk és a szellemünk szabadon járhat-kelhet, de még inkább: szárnyalhat. Emlékezzünk: az anyag termékennyé tétele a legszebb és legmagasabb minőségek vezérlete alatt áll a Bika cikkelyében. A névadó csillagkép a Tejútra, az Istenek útjára tekint. A Bika legszemléletesebb megjelenítése a földművelés, természetesen nem az iparosított, nagyüzemi formájában. A földdel, mint szentséggel való együttműködés teszi élővé, termékennyé és az embert és gyermekeit tápláló közeggé a természetet, a földet. A nemes, valódi elv annak a csodának a megélése, hogy a földműves a talajt mechanikai módon munkálja, magot vet, gondozza, de a növény, a magból szárba szökkenő csoda hatáskörén kívül, azon túl és fölül van: az isteni folyamat.

Minden ilyen elv alapján földet művelő ember emiatt a vegytiszta hálát is képes érezni és áramoltatni. Bika Nap idején számos hasonló, magas keletkezésű, termékeny gondolat érkezik életünkbe; csak rajtunk áll, mennyit csípünk el és – főleg! – mennyit valósítunk meg belőle. Széppé, élővé, harmonikussá tenni az anyag világát – erre inspirál a most következő időszak. Engedjük, hogy áramoljanak és érkezzenek a termékeny sugallatok és ültessük át őket az anyag világába. Ha tehetjük, a lehető legtöbbet működjünk együtt „anyaggal,” legyen az kelt tészta, zsíros, fekete föld, krumpli, amit éppen pucolunk. A vénuszi elv, mint uralkodó szellemiség a szépség és a szerelem erőit is meghívja, így az ölelés is Bika-ösztönző.

kép: wall.alphacoders.com

2020 ápr 18 0

Csak Győrfi Pál meg ne tudja…

A mai bejegyzéssel kapcsolatosan – a korrektség jegyében – már az elején szeretném rögzíteni, hogy nem várhatók nagy tanulságok, aha-élmények és sorsfordító erejű gondolat-magvak. A téma, helyesebben ürügy a futás. Hobbifutó vagyok, egyben szeretem a határaimat is feszegetni. Két éve teljesítettem egy csodálatosan szép, a Balaton északi partján végigvezetett maratont, majd tavaly kútba ejtettem ennek gyorsabbra tervezett változatát Ráckevén. Ez motivált arra, hogy tömegiszonyomat legyőzve a nagy budapesti őszi rendezvényen fussam meg a magamhoz mért „gyors” 42.195 métert. Itt ki is pipáltam ezt a távot, nem nekem való. Megvolt, köszi, az egómnak jól esett, büszke vagyok rá. Nem mondom, hogy üssetek lapáttal agyon, ha újra ilyesmire vetemednék, de itt és most nem látom realitását, hogy ebben az inkarnációmban még egyszer rajthoz álljak ezen a távon. Nem nekem való, tényleg. Ellenben a félmaratont előtte is szerettem, meg utána is. Az őszi felkészülés során egy addigi legjobbat futottam (1 óra 45 perc) a kicsike, pár száz fős városi versenyünkön. Zárójel: imádom az ilyen meghitt, családias alkalmakat, ahol nincs több tízezres tömeg és minden, ami ezzel jár. Itt kezdtem el gondolkodni, hogy ha nagyon összeszedem magamat, talán 100 perc alá is be lehetne menni és az milyen vagány dolog már a negyedik ikszen túl.

Többször leírtam, most is tartom: aki fut, kicsit (vagy nagyon) őrült. Én is. Ha többet szeretnél erről tudni, nézd meg Simonyi Balázs zseniálisnál is jobb Ultra című filmjét. Felötlött bennem: a lovat a levert akadály után még egyszer ugratják, hogy sikerélménnyel menjen a bokszába. Tavaly nem jött össze az annyira vágyott ráckevei verseny, ahol pedig minden ideális (lett volna). Futóberkekben meglehetősen kapós verseny a Kis-Duna maraton, ahol persze félmaraton is teljesíthető, viszont limitált a résztvevők száma. Ezt tudva a nevezés megnyíltakor éppen egy családállítás szünetében telefonról stipistopiztam a tuti helyemet. Talán nem szép, de megértéssel, együttérzéssel és – igen – kajánsággal olvastam azt a rengeteg hozzászólót, akik lemaradtak az 550 hely valamelyikéről, melyek órák alatt elfogytak. Már elkezdődött a „lécciaddátahelyedet” bejegyzések sora is és csak egy hajszál választotta el a rajthelynepperkedéstől a nevezetteket, mikor az ismert tényezők miatt először kérdésessé vált a verseny, majd lendült a piros zászló: idén elmarad. Nyilván elgondolkodtam, hogy miért nem jön össze másodjára sem ez a ráckevei szaladás, de ha nem, hát nem.

Annál azonban makacsabb, önfejűbb és bulldogosabb vagyok, mintsem kukába dobjam a felkészülést. A kijárási korlátozással harmóniában teljesíthető volt a tizenkét hét második fele is, így az eredeti, április 19. vasárnapi rajt helyett előző szombat hajnalra, azaz mára tűztem ki az én privát versenyemet. Egy versenyt, ahol nincs más résztvevő, csak én és a stopper. A közelemben ismertem egy, a hajnali órákon néptelen, meglehetősen széles, jó minőségű aszfalttal burkolt utat, ahol szintkülönbségről sem beszélhetünk. Előre kimértem 3.520 métert, ezt kellett háromszor oda-vissza, hat hosszon futva teljesíteni a félmaratont. A szombat kora reggel már itt ért, némi bemelegítés után pedig: hajrá! A felkészülés optimálisan sikerült, a formám jó, egy „apróság” viszont bosszantott. Az előre eltervezettnél bő öt kilóval vagyok most több, ami nagyon sok, ha futásról és sebességről van szó. A mértékletesség, az önlegyőzés és az ízek csábítása billegett a mérlegen és mohónak találtattam. Ez a plusz öt kiló jelentősen lassítja az embert, még 187 centiméteres magasság mellett is, de úgy voltam vele: mindent kiadok magamból. Ha elmondhatom 21 kilométer után, hogy végig „nyélgázon” futottam, apait-anyait beleadva, az idő már másodlagos, és ha nincs meg a 100 percen belüli idő, hát senki mást nem okolhatok, egyedül a zamatoknak való nemet mondás hiányát, azaz a jellemgyengeségemet.

Nagyon érdekes dolog egy privát verseny. Nincs tömegrajt, pisztoly és szurkolók. Két bringással, egy futóval és két kutyással találkoztam összesen. Nincs inger. Egy versenyen motiváló lehet, hogy atletikusabb küllemű embert előzöl meg, hogy látványosan fiatalabbak lassabbak nálad – itt szó sem volt ilyesmiről. Igaz, kerülgetni sem kellett senkit. Az első 7-8 kilométer igazi önlegyőzés volt. Többször, a legkomolyabban fordult meg a fejemben a gondolat, hogy most hagyom abba, nincs „szemtanú;” rajtam kívül senki nem tudja, hogy nem egy „mezei” szombat hajnali kocogó vagyok, hanem közel negyed év munkáját csúcsosítom ki egy ki tudja, hogy végződő futásban. Nem szoktam stoppert nézni, az érzésekről meg – futás közben – megtanultam, hogy becsapósak. Sokszor villámgyorsnak érezve magamat mutatta meg az óra, hogy szenior lajhár kategóriában kéne neveznem és néha ellenkezőleg: nem különösebben tempósnak vélt futásról derült ki, hogy a számok alapján toplistás. A félmaraton első harmadáig, bár mindent beleadva futottam, nem éreztem gyorsnak magamat, szúrt az oldalam és nem voltam benne biztos, hogy az út menti bokrok egyikét nem kel majd meglátogatnom. Magamban hisztiztem és az ingerszegény környezetben próbáltam önmotiválni, hogy akkor is, inkább dögöljek bele, de ne álljak le. Nem álltam le. Féltávnál kezdett jobbra fordulni a helyzet.

Aki futott hosszabb távon, esetleg túrázott, vagy bármilyen, fizikai megerőltetéssel járó, monoton tevékenységet végzett valaha is az életében, ismeri azt az érzést, amikor a test fáradtsága átcsap (egyik pillanatról a másikra) egyfajta csodás, eufórikus, meditatív állapotba. Optimális esetben így akár órákat el lehet tölteni, nekem most percek, néha egyben akár öt-hat perc is jutott és ez már jó volt. Pár éve olvastam, hogy ha mosolygunk futás közben, az nagyjából két másodperccel tesz gyorsabbá kilométerenként, az első harmadnyi etap vicsorgása után itt már füligszáj üzemmódban róttam a kilométereket. Kezdett egyre javulni a közérzetem, csak az idő teltével lett egyre inkább melegem, mert a rövidnadrág mellé futópulóvert húztam, ami hibának bizonyult (másik olvasatában intenzív méregtelenítésre adott alkalmat). Az utolsó hosszon már élveztem és bár ekkor még kételkedtem a 100 perc alatti eredményben, tudtam, bármi is lesz, a lelkiismeretem tiszta és jó, mert semmit, de semmit nem hagytam magamban; amit ki tudtam hozni, azt átvittem az aszfaltra. Végül, a „cél” előtt kétszáz méterrel néztem meg a telefonon futó alkalmazást és konstatáltam döbbenten, hogy minden előzetes elképzelést felülmúltam önmagam legnagyobb csodálkozására: 1 óra 37 perc 29 másodperc, 4:37min/km tempóval, ami nem rossz egy negyvenen túli hobbisától. Innen is küldöm köszönetemet Lukács Lászlónak: szintén néhány éve olvastam, hogy 1 óra 45-ön belül tud félmaratont futni. Igazából motiváció volt, hogy ha egy nálam idősebb rockzenész képes erre, akkor nekem is tudni kell, pláne, hogy a jelenlegi életmódomat többé-kevésbé egészségesnek nevezhetem.

Ígértem az elején, hogy elmaradnak a tanulságok és a nagy felismerések, de ha most ide lépnél mellém, halántékomhoz szorítva egy csőre töltött Desert Eagle 0.50-et (2:05-től a belinkelt videón), akkor a következőket fogalmaznám meg. Amíg nem ér véget egy folyamat, ne temesd. Van úgy, hogy a szubjektív, érzelmi oldalad helyett érdemes a külső, objektív „mankókra” támaszkodni (ebben a példában az órára). Az önlegyőzés meghozza a gyümölcsét; külső ingerek nélkül, önmagunkkal versenyezve speciális értéket adhatunk teljesítményünknek. Olyan célt érdemes megfogalmazni, aminek az elérésében nem vagy 100%-ig biztos, de azért hihető és reális. Ja és a Napoleon Hill-i gondolat: mondd el, mit akarsz tenni, de előbb mutasd fel az eredményt.

képek: www.pinterest.com; illetve saját

Oldalak:«1...567891011...285»