Hétfőn helye van a nagy elhatározásoknak, az új dolgokba való belevágásnak életünkben, megélve mindezt belső késztetésként. Nem azért akarunk újítani, mert illik, avagy elvárják; a most érkező friss szél belülről indul, szívünkből fújdogál és söpör el sok-sok megragadt és idejét múlttá változott minőséget. Aktívan, cselekvőként érdemes átengednünk az égi energiákat magunkon, nem megengedve, hogy fotelban tunyulva lelkesedjünk, majd engedjük tovaszállni a spirituszt.
Teremtő erőink teljes pompájukban virágoznak, képzavarral élve alig várják, hogy végre valami nagy műben testesülhessenek meg – akár fizikai síkon is megjelenve, akár a kézzel nem fogható világban manifesztálódva. Az újítás szele keveredik az alkotás szabadságával, így alkotva egy robbanóelegyet, ami saját belső égésű motorunkat hajtja és repíti a célok felé. Persze nem árt ez utóbbiakat nevesíteni, mert hiába a nagy tempó és az erő, fókuszáltság nélkül nem sok hasznunk származik belőlük, sőt.
A tévelygőnek jobb a lassú tempó, mert nehezebben keveredik el az erdőben és kevésbé tud a rengeteg mélyébe hatolni. A tudatos ember viszont megkönnyítheti életét a céljai megvalósítási terveiként értelmezett ütemezéssel, így az átláthatatlan, megfoghatatlan, netán szédítő körpanoráma helyét pontosan meghatározott, végrehajtandó cselekedetek sora veszi át, világosan megmutatva, hova igyekszünk éppen.
kép: www.hdwallpaperpc.com
