Szombaton – pár napos „egy helyben toporgást” követően – ismét a kozmikus irányban folytatja égi útját a Jupiter, aki az elmúlt időszakban földünkről nézve látszólagos hátráló mozgást végzett. Ez a fordulat a Mérleg zodiákusában történik, amely jelet tükörháznak is neveznek, az emberi kapcsolatok jelentősége okán. Tükör, mert benned magamat látom. A külvilág és a társ belső kivetülésünk reflexiója, bennük önmagunkat látjuk és érthetjük meg más oldalról, de mélyebben és lényegre törőbben. Ide tartozik a szépségre, egyensúlyra és harmóniára törekvés is; a jupiteri érintettség miatt kiváltképpen az innen érkező tanítások és bölcsességek képében.

A csillagképi hátteret is megvizsgálva a Szűz futó alakot formáló ábrájának jövőbe érkező lába látható, megmutatva, hogy a múltbeli vetéseink eredményeit aratjuk le a jelenben, avagy a jövőért a jelenben tudunk igazán tenni: most elvetett magjaink minősége határozza meg, örülünk-e majd a később kikelő és szárba szökkenő kalásznak. A csillagos égen ott van még a Holló csillagképe is, ő az örök élet italának egy cseppecskéjét hordja a csőrében, ráirányítva figyelmünket a megőrzés fontosságára: mindannak megőrzésére, ami valódi és örök érték.

Ezen a ponton fordul a Jupiter, a szeretet bölcsességének bolygója és folytatja útját „előrefelé”. Jelentősége van az irányváltás égi helyzetének, mert az itteni csillagábrák segítenek hozzá a jelenben való megoldásokhoz: amit itt látunk és értünk meg, azzal tudunk a mostban előrelépni, ezért kellett visszajönnünk és megtalálnunk, ami segít bennünket továbblépni.

kép: www.kotaku.com.au

Pin It on Pinterest

Share This