Ma a döntéseket vesézzük ki, mégpedig a „rosszul döntöttem” és „mi van, ha rosszul döntöttem?” oldaláról. A vártnál rövidebbnek ígérkezik a gondolatsor, mert a félelem megoldása és irracionális voltának bebizonyítása meglepően könnyű és gyors.
Vegyük először az ember, mint tudatos lény teremtett tulajdonságai közül a döntést: soha nem tudunk nem a legjobb módon dönteni. Matematikai nyelven most egyszerűsítsünk, távolítsuk el a két tagadást és írjuk le, sőt: szögezzük le: csak jól tudunk dönteni. Pont.
Úgy vagyunk kitalálva, hogy adott pillanatban, a rendelkezésünkre álló tudás, információk alapján mindig, kivétel nélkül a lehető legjobb döntést hozzuk, ami szolgál bennünket. Igen, ez mindig igaz, még az öngyilkos esetében is, aki éppen a nyolcadikról való kilépésről döntött az imént. Megeshet, hogy mielőtt leesik, puffanva csapódik az aszfaltba, már a negyedik-ötödik emelet magasságában megbánja és megmásítaná a másodpercekkel korábban hozott elhatározását, de akkor, abban a pillanatban az élet eldobásának szándéka és az ebből születő tett volt a legjobb választás. Van úgy, hogy nincs kilátás és ez a mód az egyetlen reális és jó döntés.
Fontos megértened: pillanatok, másodpercek, percek múlva már gondolhatod másképp, de ha megváltozik a helyzet, hozhatsz új döntést, módosíthatod a korábbit, de az akkor mégis a legjobb volt. Ezért irracionális attól félned, hogy rosszul döntesz, vagy döntöttél. Egészen egyszerűen képtelen vagy rá.
De mégis, ha ez ilyen egyszerű, miért olyan erős félelem és miért mondja oly’ sok ember, hogy egy rossz döntés miatt szenved? Mert benne marad a helyzetben. Nem cselekszik, amikor látja, hogy a dolgok megváltoztak, kitart lemerevedve, bénultan a helyzetben és elmulaszt rugalmasnak lenni és új döntéseket hozni. Ez a probléma. Nem az a baj, ha egy döntésedről igen rövid időn belül úgy gondolod, most már másképp választanál, hanem a méltatlanságban való benne ragadás. Ott az ebtetem a földben; a kutya elásva és bűzölögve tudatja a gócpont helyét.
Tudom, most formálod meg a kérdést: ha ilyen helyzetekben módosítanál a döntéseden, csélcsapnak, következetlennek állítana be a környezet. Na és? Kérlek, lassítsd le az olvasását: életed egyik legfontosabb feladata, hogy jól érezd magad és boldog életet élj. A döntések – belső szükségleted szerinti – megváltoztatása ezt segít ápolni, fenntartani. Hol van akkor itt állhatatlanság és gerinctelenség? Csak külső érdek szemszögéből nézve bukkanhat fel.
Talán a céged szívesebben venné, ha fejet lehajtva töltenéd további éveidet is multikatonaként, esetleg a szomszéd továbbra is élősködne rajtad és kihasználna, soha vissza nem adva a kölcsönkért pénzt, lisztet, fűnyírót, de ez mind-mind külső kivetülés. Ha magaddal szemben megtartod az aranystandardod és ennek alapján működsz, döntéseid mindig jók lesznek és ez belső bizonyosság képében „csapódik le” benned, megerősítve, hogy jó úton jársz.
A főnök, a szomszéd és a külvilág egyéb megjelenései pedig keressenek másvalakit balfácánnak, ha él még bennük ilyen igény. Nincs különbség kicsi és nagy döntések között – érdemben. A lépések tekintetében talán mutatkozik volumenbeli eltérés, de a működési elv ugyanaz. Emlékezzünk, jelen korunk, korszakunk és a most, aktuálisan élt időnk is a mélyreható, gyökeres változtatásokat támogatja, melyekkel véget vethetünk a méltatlanságnak.
kép: pixabay.com
