Ha külföldön jársz, hamar érdekes következtetésre jutsz. Külföld alatt most nem Párkányt értem. Nem is Székelyföldet, vagy más, zömében magyarok lakta, országhatáron túli területet. A mai bejegyzésben „külföld” alatt nem magyarok által benépesített, ám nem feltétlenül messzi országra/vidékre gondolj. Ha tehát jártál valaha is külföldön, azonnal felismerted a (másik) magyart. Nem, kivételesen nem édes anyanyelvünkre gondolok. Felismerted honfitársadat, még ha néma csöndben is sétáltatok egymással szembe. Valami más árulta el, hogy ő is Magyarországról érkezett.
A nóta kanászával ellentétben nem ékes járásáról, elöl fűzött bocskoráról, de még csak a tarisznyaszíjáról sem. Más miatt tudod, ugyanaz az anyaföldetek. Az
arcáról,
a szájáról,
aggódó testtartásáról.
Ez a három jegy árulja el: ugyanonnan jöttetek. Akár fogadást is köthetsz rá, nem is rossz megélhetési forrás, már ha találsz rá – egy idő után – balfácánt, aki belemegy a tuti veszteségbe. Modernkori, több összetevős jegyek. Ma – kiragadva – az egyik alappillérről beszélünk pár szót. Ez pedig maga az ordas-szuvas, büdöskés bizonytalanság.
Piedesztálról pellengérre rövid, szomorú út vezet.
Ez a tétel igazi hungarikum. Valójában a gyümölcspálinka, a kalocsai paprika, a hollóházi porcelán, a Pick szalámi és a többi, emblematikusan magyar termék között lenne a helye, nemzetközi oltalom által védve. Legjobb ismereteim szerint egyetlenegy másik nemzet sem szeret úgy
hinni,
bízni,
lelkesedni,
mint mi. A rajongás tárgya lehet zenész, sportoló, politikus – és sok más szakma követője, vagy csak mezei közszereplő. Idealista vágytól hajtva látjuk benne a Megváltót. Aki végre más, mint a többi, bukott elődje. Végre egy szeplőtelen! Ez a végtelen, a csalódásoktól sem fakult csodavárás mindig megtalálja aktuális alanyát. És nem, nem feltétlenül kell ama bizonyos titánnak ifjúnak is lennie. Jó pár közismert példa erősíti meg a kijelentést, íme, közülük kettő:
Uhrin Benedek és a Korda házaspár újrafelfedezése.
Hamar emeli az egekbe a tömeg rajongása tárgyát. Majd elejti. Placcs. Rotty. Trotty.
A zuhanás mértéke egyenes az azt megelőző hájpolási magassággal. A kenyér mellett nem véletlenül a cirkusz fontosságát hangoztatták a rómaiak. A dráma nem sokkal marad el a levegő, víz, étel életben tartó hármasa után. Bruce Willis főszereplésével ki ne ismerné az ikonikus filmeket. Apró csavarral mind ide vágnak:
Drámán add az életed!
Még drámább az életed.
Az élet mindig dráma.
Legdrámább az életed.
Drámább, mint az életed.
Piedesztálról pellengérre rövid, szomorú út vezet.
Gyengeségek. Gyarlóságok. A múlt sötét(nek vélt) titkai. Ők adják a szikrát és omlasztják össze a tegnap még büszke erődítménynek tűnő kártyavárat. És nem, ez nem csak a hírességek (Árpád korának veretes szóhasználata szerint: celebek) életére igaz. Tudod: amint fent, úgy lent is és vica versa. Aki bukott angyalként hullott a mélybe, tegnap még fel se fogta volna a mai nap előzetesét. De te se, ahogyan én sem. Erre vagyunk programozva (szűkebb kultúrkörünkben) és ez erősíti, bő vízzel locsolva táplálja azt a bizonytalanságot, amit csalhatatlanul veszel észre a másik magyar arcán.
Görnyedő tartás, aggódó, riadt tekintet és igen, lesőharcsára, vagy szomorkás, tógazdaságban hizlalt tükörpontya hajazó legörbedt szájszélek. Ismerd fel, ha érintve vagy bármelyik aspektusban.
Ismerd fel, majd
hagyd abba,
szállj ki,
fejezd be!
De most! Jutalomfalatod a megkönnyebbülés, mégpedig azonnal. Mert
Piedesztálról pellengérre rövid, szomorú út vezet.
Ne legyen a tiéd (is).
kép: pixabay.com
– ha tetszett a cikk,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömet okozott,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
