– Mit mondjak, csak félig könnyítette meg a helyzetemet.
– Amennyiben? Itt van, idetalált, méghozzá időben. Elismerésem! Mi okozott gondot?
– A platán.
– Hiszen ezt beszéltük meg egy hete: ma a szokott időben egy platánfa alatt találkozunk. Méghozzá egy különleges példány tövében. Emlékszik: ami eget és földet összekötő erejű – és ezt fennen hirdeti is.
– A bőség zavara. Nem mentegetem magam, de értek valamicskét a fákhoz. Sem hársfát, sem tölgyet és mást, ostorfát nem néztem. De platánból szinte nincs is olyan, amire ne lenne igaz a maga kritériuma. Ezer és egy csodás, gyökértől az égig nyújtózó platán nőtt ide. Csodaszámba ment, hogy magára találjak.
– Na látja: mégis működik, hétről hétre. Tudja, ez a csodák természete.
– Hogyhogy?
– Meg akart találni?
– Naná, hogy persze.
– Tehát elvárta, hogy itt legyek valahol?
– Igen, hiszen így beszéltük meg.
– Ezernyi fa között végül – éppen jó időben – meg is talált. Miért ne működtethetné ezt mindennel összefüggésben?
– Hű, de ismerős. Erről is mesélt az a figura szerdán, az előadáson.
– Ahogy mondja. Jó kis délután volt.
– Nekem is tetszett. Még az is meglehet, vissza fogom nézni.
– Feliratkozott?
– Igen, a ladonyijanos.hu nyitóoldalon, kicsit legörgetve immár hírlevél-várományosnak mondhatom magam.
– Jól tette. Nekem is jár. Ide fogjuk megkapni a videó linkjét, de csak mi, akik fel vagyunk iratkozva. Ajándék, vagy kedveskedés.
– És hasznos is. Reméljük, más is akad majd, ami jól jön.
– Szokott olyasmiket írni az emberke.
– Akkor jó szívvel várom. De mondja csak: miért platán?
– Tán nem jó a platán? Ilyen nőtt ide, nem is kevés.
– De milyen különös okkal bír, hogy platánfa alatt kellett ma találkoznunk és nem egyszerűen csak egy nagy és szép és világot ölelő, de faji megkötés nélküli fánál?
– Jó kérdés. Egészen titokzatos, különös választ fog hallani. Jöjjön csak, hajoljon közelebb. Ugyan teremtett lelket nem látok körülöttünk, de ez annyira misztikus információ, hogy kizárólag suttogva ejthetem ki.
– Hegyezem a fülemet!
– Imádom a platánt.
– Én is. És mi a titok?
– Most suttogtam az éterbe, onnét meg a maga fölébe kellett, hogy jusson, hiszen válaszolt rá.
– Ja, hogy ez a titok? Magát ismét vicces kedvében találta a délután.
– Ez nem vicc. Önkényesen a szép és méltóságteljes platánokat szeretem. Meg a szilfát, a kőrist, a gesztenyét…
– Mint Gombóc Artúr a csokit?
– Hasonlóan, bár a dagadt madár esetében Sajdik Ferenc nem sok spiritualitással ruházta fel a jószágot.
– Még őt is kibírná egy ennyire öreg és erős fa.
– Látja, ez is a csoda benne. Meghazudtolja a fizika törvényeit. És nem csak ez a mi fánk. Nézzen körül: alig akad olyan példány, aminek ne nőne hajmeresztően fura szögben ága, ami köszöni szépen, él és virul, ahelyett, hogy réges-rég letört volna.
– Különös, valóban.
– Az, de a csoda a jó szó rá.
– Ha maga mondja, elhiszem.
– Könyörgöm, ne higgye el, csak nézze meg. Aki tamáskodik, ki kéne zavarni a Margitszigetre platánnézőbe. Öt perc alatt felhagyna a zsákutcás gondolkodással.
– Lehet. Kivéve, ha hivatásos favágó.
– Lássa be, itt a legizmosabb láncfűrész is csődöt mondana. Ezek a fák segítenek tudatostani, hogy az ember, maga is, én is, kozmikus létezők vagyunk.
– Szép, az igen. Még magasztos is, ezt is adom. Erős, hogyne. De kozmikus lények vagyunk? Ezt hogyan eteti meg velem a maga szemrevaló platánja?
– Elég aláállni és egy kicsit csöndben maradni. Nem csak platánnal működik; van pár fafajta, ami kitűnően alkalmas arra, hogy – visszavezesse az ember háborgó lelkét az alapvetésbe.
– Azaz mibe is?
– Hogy fényszülöttek vagyunk. Nem majomszármazékok.
– Ez utóbbiban nem vagyok mindig biztos. Ha ismerné a hátsó szomszédomat, magában is kételyek ébrednének a darwinizmus ostobaságát illetően.
– Ezt viccnek tekintem. Vegye úgy, hogy csaknem nevettem rajta.
– Viccnek rossz… De nem akarom majomkodással kizökkenteni. Tehát platán.
– És a lényeget már el is mondtam. Ha még többet szeretne tudni róla, lépjen közelebb hozzá. Akár ehhez, akár egy másikhoz. Finoman támassza a homlokát a törzsének és ölelje át. A fa nálam sokkal ékesebben meséli majd el – szavak nélkül, persze -, hogy miért itt hétrenézőzünk.
– Átölelni még majomkarral se tudnám, de tényleg valahogy megnyugtat. Azért jó, hogy ilyen csendes és a vasárnapi sétafikájukat intéző népektől mentes helyet választott.
– Netán hülyén érzi magát?
– Azt azért nem. Csak olyan furcsa. Nem szoktam fákat ölelgetni.
– Itt az ideje, hogy rászokjon. Higgye el, tapasztalja meg, mennyire áldásos. Amúgy pedig közeleg a nyári napforduló, nem válik hátrányára, ha egy kicsit felkészíti magát rá. Ennek lehet egyik lépése a faölelgetés. Persze vegye komolyan.
– Azaz?
– Ne azt pörgesse a fejében, hogy ha valaki meglátná, kiröhögné. És akkor mi van? A nadrágja színén is mulathat bárki, pedig nincs vele semmi gond. Ízlések és pofonok, tudja. De faölelés közben emlékeztesse magát, hogy egy növényi barátjával kapcsolódik össze.
– A Norbival?
– Tudtam, hogy ezt a rossz és olcsó poént nem hagyja ki. Nem, nem Növényi Norberttel, minden, iránta tanúsított tiszteletem mellett. Bár megtermett férfiú, a platánokhoz és a gyógyító fákhoz nem mérhető, nem egy ligában játszanak.
– Visszaszívtam. Mire gondoljak akkor?
– Ahogy már mondtam: tudatosítsa, hogy egy földet és eget összekötő csodalénnyel kapcsolódik össze. Így kerül közelebb kozmikus emberi tudatosságának megéléséhez.
– Kicsit magas és ködös, de meg fogom próbálni.
– Most ment?
– Hát… Mivel közben beszélgetünk, annyira nem tudtam koncentrálni. Figyelemmegosztásban még van hová fejlődnöm. De kétségtelenül jó érzés. Még a hangya sem bosszant, ami a kéregről rám mászott.
– Na látja. Most már elengedheti, mert ideje komolyabban figyelnie. Belevágnunk a Hétrenézőbe.
– Amiért jöttünk. Bár én eddig sem unatkoztam.
– Nem erről van szó. De a találkozónk praktikus részét sem hanyagolhatjuk el. Látom, hozott füzetet és tollat. Ha gondolja, nyugodtan jegyzeteljen.
– Csak címszavakat. Arról beugranak a képek és tudok asszociálni.
– Ezt nevezem! Tetszik, elismerésem!
– Köszönöm.
– Kezdjük a Szaturnusszal.
– De hát ő a sor végén áll.
– Csak annak a végén, amit látunk a Földről. Ne feledkezzen meg a három transzcendentális planétáról sem?
– A három miről?
– Inkább akkor úgy mondom: messianisztikus. Megváltói erejű, túl a Szaturnuszon, szabad szemmel már nem láthatóak. Uránusz, Neptunusz, Plútó.
– Értem. Persze, hallottam már róluk.
– Csak azért ismételtünk kicsit, mert amikor a Szaturnuszra gondol, ne egy sor végén álló kidobóembert társítson hozzá.
– Rendben. Belső kép módosítva.
– A Szaturnusz tehát retrográd mozgásba kezdett.
– Ez a látszólagos hátrálás?
– Az, jól emlékszik.
– Mire is való?
– Elősdlegesen régről cipelt problémák megoldására, némi pluszmunka befektetésével. A ma embere a könnyű, ölbe hulló eredményekre van kondicionálva. A retrográd Szaturnusz ezért nem valószínű, hogy a toplisták élére emelkedne, de pár hónapig lehetőséget kínál a maga megfontolt, ám végtelenül alapos módján.
– Jegyeztem.
– Merkúr-Plútó trigon. Ez szólt arról, hogy ki kell végre mondani, aminek eljött az ideje.
– Ó, akkor ezért ordítottam egy kiadósat a főnök arcába.
– Igaza volt?
– Feltétlenül. Már vagy ezerszer meg akartam tenni, de egyszer csak azt éreztem: ha most nem szembesítem – még akkor is, ha menten kirúg -, akkor el fogok sorvadni. Azt pedig nem akartam. Csak utólag vettem észre, hogy ezt nem túl csendesen tettem meg.
– És kirúgta?
– Nem. Sőt. Az első döbbenet után igazat adott nekem. Én is csodálkoztam.
– Íme, fel is ismerte ebben az apró, ám jelentős mozzanatban a kapcsolódást. Remek.
– Köszönöm. Én meg már azt hittem, az állat jött ki belőlem.
– Másképp fogalmaznék. Az állat csak azt ösztönözte, amit eddig elfojtott.
– Igaz.
– Vénusz-Uránusz együttállás. Gátlások nélküli szerelemenergia.
– Ej, ez aztán nagyon romantikusan hangzik.
– Az is. De több síkon is értelmezhető. Lehet a szabad és zseniális alkotás erőtere. Bárhogyan csűrjük és csavarjuk, egy dolog benne van, benne kell, hogy legyen.
– Mi is az?
– A szerelem energiája. A lángoló, intenzív, zabolázhatatlan szerelem-erő.
– Így még sose hallottam beszélni. Egészen kipirult az arca.
– Tudja, vannak égi történések és témák, amikről nem lehet csak úgy, hideg tárgyilagossággal értekezni, mint könyvelő a negyedéves hiányról. Ez is ilyen.
– Vettem. Jól hangzik, igazán.
– Mert az is. Ahogyan az Ikrek jelébe újra megérkező Merkúr.
– Újra?
– Igen. Nem is olyan rég már járt a cikkelyben, de aztán hátrálni kezdett.
– Mint most a Szaturnusz?
– Hasonlóan. Több jelentős erőszálat is megmozgatott, de újra itt van.
– „Akárhogy is volt, most itt vagyok és ez a lényeg.”
– Gandalf. Én is imádom ezt a belépőjét. A Merkúr ennél egy fokkal barátságosabban toppan be az Ikrek jelébe.
– Figyelni fogom.
– Tegyen úgy. Szó esett még a félelem és a tudatosság kapcsolatáról és arról is, miért kell előre menni és haladni az utolsó pillanatig. És persze a szólásszabadságról.
– No, az ma kezd elillanni.
– Jól látja. Ezért volt fontos, hogy beszéljünk róla.
– És mi várható a jövő héten?
– Mondom töményen, írja, ha akarja. Nyilas telihold, Tejútra lépő Nap és Betelgeuse-Nap együttállás. Ezen kívül terítékre kerül a komfortzóna veszélyessége.
– Én azt hittem, komfortos, hiszen ez a neve.
– Ezért veszélyes. Teret kap az is, hogy a tudomány által igazolt dolgokhoz hogyan érdemes viszonyulnunk. Egy klasszikus szófordulatot is kivesézünk.
– Mégpedig?
– Ez az oly sokszor puffogtatott: akkor is szeretlek, ha… kezdetű régi nóta.
– Értem. És még? Számolom, ez még csak hat. Kell lennie egy hetediknek is a tarsolyában.
– Ügyes. Szemfüles. Igen, az utolsó téma arról szól, hogy mennyire rendelje alá az ember a spirituális egóját.
– Ettől kicsit felszaladt a szemöldököm.
– Pedig nem bonyolult, látni fogja. Száz szó is egyképpen végződik: ez vár ránk a jövő héten. Elégedett?
– Feltétlenül. És köszönöm ismét, hogy itt lehettem. Nagyon élveztem, különösen a faölelgetést.
– Látja, azt nélkülem is bármikor megteheti. Csak egy vagy több fa kell hozzá.
– Jövő vasárnap hol találkozunk?
– Olyan helyen, ami a tűzhöz kapcsolódik.
– A tűzhöz?
– Igen. Akkor már közel lesz a napforduló, méltó, hogy egy kicsit meghívjuk a tűz elemét. De ne sablonokban gondolkodjon.
– Pedig kezdtem a tűzoltóságon filózni, hogy melyik lehet a helyszín.
– Hideg, hideg. Egy hétig ne gondolkodjon, inkább érzékeljen. És kerülje a kliséket.
– Megpróbálom.
– Akkor egy hét múlva valahol, ami a tűzhöz kapcsolódik.
– Remélem, hogy ott leszek.
– Én igen. Viszlát.
– Viszontlátásra!
kép: pixabay.com
