2019. jan 26. 0

Egy gondolatsor a teremtésről

Egy nemrégen megesett tapasztalás íratja velem a mai szösszenetet; hallottam egy esetet, amikor hősünk megteremtette, amire vágyott, energiáit és képességeit tökéletes harmóniában működtetve létrehozta/bevonzotta a vágyott minőséget. Happy end. Happy end? Szó sincs róla. Megjelent a kétség, az „elfogadhatom-e?”, a „jár-e ez nekem?” és a hasonló, kifejezetten „építő” jellegű métely-érzés. Sokszor beszéltünk róla, amikor alkalmam adódik, hangsúlyozom, hogy ha vágyunk megteremtésén dolgozunk, lássuk a végeredményt. Nem jó, nem elég, ha csak azt pörgetjük belül, hogy „fingom fogalmam sincs, milyen lesz, hiszen még soha nem éltem meg hasonlót sem, de majd jó lesz.” Kevés, nem jó, nem elég. Itt (is) törekedjünk a maximalizmusra, mert nem kevesebbről van szó, mint szívünk vágyának valóra váltásáról, akkor meg miért is spórolnánk az energiákkal?

Amikor egységben vagyunk, integritásban éljük életünket, akkor tudunk igazán jól előre haladni. Fontos a kellően erős önismereti alap a teremtéshez. A régi és sokat idézett példa lottó ötösét tök fölösleges megteremtenem, ha nem tudom elfogadni, ha a végtelen szabadság mámorító érzése helyett a döbbenet, a szorongás és a halálfélelem-aggodalom vegyülete jelenik meg bennem. Nem azt mondom, hogy nem jó dolog a nyereményt bevonzani, de vizsgáljuk meg előtte, milyen változásokat hoz ez az életünkben. Ha gyűlöljük a változást, akkor talán egy kövér négy találatos is elég, amiből csecsebecsék sorát vehetjük meg, de az életünk alapjai változatlanok maradnak. Itt lép a képbe az önismeret, mert az ő feladata az elme által bedobott vágyak szelektálása, személyre szabása. Ha megrajzolom az ideális társat olyannak, mint aki éppen lelépett egy címlapról, én meg az ördögnél mindössze egy fokkal tartom magamat kevésbé csúnyának, hogy a viharba élhetünk meg együtt bármiféle harmóniát?

Az egyik út a hihető, „reális” dolgok felé visz: vágyunk tárgya elfogadható, már a jelenben: itt és most teljes mértékben bele tudjuk élni magunkat a megérkezésébe és nem okoz kellemetlen érzéseket mellékhatásként. Ez a komfortzónás választás, de ezzel semmi baj nincs; aki személyiségtípusa szerint nem kezeli jól a változásokat, számára ez tökéletes és jól, könnyen járható. Stabil biztonságérzetet ad, megrázkódtatások nélküli fejlődést kínál és annak lehetőségét, hogy lépcsőzetesen haladjunk előre, nagyobb ugrások nélkül juthassunk ötről a hatra. A másik lehetőség valóságunk tágítása – előre. A teremtés folyamatában végig, következetesen és állhatatosan tréningeljük magunkat annak az érzelmi állapotnak az eredményes menedzselésére, ami a testesüléskor, célba érkezéskor vár ránk. Ehhez nagy fokú beleérző képesség, a vizualizáció működtetésének magas foka szükségeltetik, de megéri. Előnye a gyorsabb haladás és a katartikus élmények a siker elérésekor. Duplán húzandó alá: egyik metódus nem jobb a másiknál, kinek a pap, kinek a papné, de tudjuk, hogy nekünk melyik való. Tegyük meg önmagunk felé azt a gesztust, hogy a vágyaink valóra váltása igazi élmény legyen, traumáktól mentesen; hiszen ez egy élmény. Emlékezzünk: kalandparkba sem azért látogatunk el, hogy közönség előtt sz@rjuk csináljuk össze magunkat, hanem a mászkálás-csúszkálás-adrenalin hármasáért.

 

kép: www.pinterest.com

Szólj hozzá(nk)!