A mostani hétvégén az éppen csak a Rák asztrológiai jelébe érkezett Nap az Orion (Nimród) csillagképének nyílvesszőt elengedő kezéhez érkezik. A csillagos ég ezen pontja elképesztő erőkkel támogatja az elengedést, mégpedig a bennünk munkálkodó rossz szokásoktól, visszahúzó erőktől való megszabadulást. Érdemes újra elolvasni az elengedés három típusáról szóló sorokat; itt és most cselekvő énünk égi megjelenítője a Nimród-féle felszabadító pontra érkezett el. Nagyon érdekes, hogy amit most elhatározunk, azt görcsölés, aranyeret dagasztó erőlködés nélkül tudjuk nagyvonalúan, könnyedén és teljes természetességgel elengedni. Emlékezzünk, hogy egy-egy folyamat kifejlete már a kezdetében ott van. Szombaton és vasárnap nem akármilyen elhatározásokat tehetünk; érdemes párhuzamot vonni a január elsejéhez kötődő, hamar meddővé silányuló fogadalmak és a nimródi nemes elengedés között. Előbbi sz@rt semmit sem ér, utóbbi mérhetetlenül hatékony és csodás eredményeket hoz napvilágra. Mégis, hogyan működtessük ezt az erőt, ha már itt van és kínálkozik?

Első és legfontosabb a tudatosítás. Legyünk tökösek, erősek, hogy szembenézzünk, mi van bennünk elengedni való és mondjuk ki, valljuk be önmagunknak. Ezt követően, lehetőleg hangos szóval mondjuk is ki, hogy ennek a minőségnek vége és az égi erőket segítségül hívva egyszer és mindenkorra elengedjük a rossz szokáshoz, visszahúzó erőhöz való ragaszkodásunkat. Ennyi, nem több. Csomagolhatjuk bármilyen szertartás-köntösbe, ami lelkünknek jól esik, a lényeg ennyi. Gyertya azért égjen, ha nem a szabad ég alatt végezzük el.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This